Évek óta terjed a hír, miszerint Károly királynak és Kamilla királynének van egy régóta eltitkolt, közös gyermeke. A férfiról ebben az évben újfent riportot készített egy televíziós csatorna, az önjelölt trónörökös pedig fotókkal próbálta bizonyítani az igazát.

III. Károly király és Kamilla királyné régóta ismerik egymást, kora huszonévesen, 1970-ben találkoztak először egy lovaspólómérkőzésen. A jelenlegi királynál egy évvel idősebb hölgy Károly számos barátnőjének az egyike lett, és bár meg akarta őt kérni, az udvar és a királyi család tagjainak véleménye szerint Kamilla nem volt Károly számára megfelelő házastárs. A trónörökös végül Diana hercegnével házasodott össze, ám a házasságuk alatt 1980-ban Károly és Kamilla újfent találkozgatni kezdett. Ebben az időben Kamilla is házasságban élt. 

A pletykák szerint a viszonyt folytató párnak gyermeke is született, amit az udvar nagy gonddal titokban tartott – legalábbis ezt állítja egy Simon Charles Dorante-Day nevű ausztrál férfi, aki úgy véli, ő az eltitkolt gyermek.

Dorante-Day-nek állítólag a nagymamája árulta el az igazságot, aki egy időben a királyi udvarban dolgozott. A férfit nyolc hónapos korában fogadták örökbe az egyesült királyságbeli Portsmouthban. Ekkor Károly 17, Kamilla pedig 18 éves volt, így ha a pár valóban 1970-ben találkozott először, a férfi állítását még fontolóra venni is balgaság lenne. Mindazonáltal Dorante-Day rendre DNS-tesztet követel a királyi pártól, amelynek tagjai a kérést egytől egyig elutasítják.

(nuus)

(Borítókép: III. Károly király és Kamilla királyné. Fotó: Getty Images)