Noha a világunk egyre inkább digitalizált, a klasszikus társasjátékok reneszánszukat élik, sőt valójában sosem mentek ki igazán a divatból.

Activity

Vannak ugyebár olyan játékok, amelyeknek minden családban érdemes ott lennie, ilyen az Activity is. A három helyzetgyakorlattal (beszéd, rajzolás, mutogatás) rendelkező társas több variációban is kapható, így a legkisebbektől egészen a legnagyobbakig szórakoztató kikapcsolódást nyújt.

Monopoly

A Gazdálkodj okosan! játékon nevelkedett szülők biztos választása a Monopoly, amelynek ma már számos, gyerekekhez közelítő változata is kapható. Így például Jégvarázsos vagy Star Wars verziót is választhatunk a klasszikus, vagy a nehezített tőzsdei kihívások mellett.

Scrabble

A másik nagy klasszikus a Scrabble, amelyik nemrég lett 70 éves, így az Original és a Junior kiadás mellett egy különleges, fekete-arany jubileumi kiadás is készült belőle. Az angolul tanulók számára pedig remek választás a „szórakoztató szórakosgató” idegen nyelvű változata is. 

+1 sakk

Nehéz eldönteni, hogy melyik kategóriába sorolható, ugyanis a sakkot a sportok között is számon tartják. Mindenesetre az tény, hogy az egyik legősibb játékunk, amelyet a Perzsák találtak ki és ma is az egyik legjobb logikai játék. 

(Borítókép: Sakktábla. Illusztráció: Nico De Pasquale Photography/Getty)