„Nagy az Isten állatkertje” – tartja a mondás, amiről leginkább a kereskedelemben és a szolgáltatóiparban dolgozók tudnának mesélni. Egyes vásárlók és vendégek képesek valóságos rémálommá változtatni az alkalmazottak életét, a legabszurdabb történetek pedig nem egy alkalommal nyilvánosságra is kerülnek. Cikkünkben öt olyan sztorit mutatunk be, amelyek kávézókban történt hajmeresztő incidensekről szólnak. Vegye kézbe a feketéjét és indítsa a napját a kedvenc reggeli italához kapcsolódó rémtörténetekkel!

A „Heimlich-támadás”

Egy amerikai kávézóban egy kisgyerekes nagypapa azután verte ki a balhét, hogy az üzlet egy alkalmazottja megmentette a kisfiú életét.

„A férfi egy kávét kért magának, a kisfiúnak pedig egy almát. A gyerek egyszer csak fuldokolni kezdett egy falat gyümölcstől, mire a nagyapja tehetetlenül kiabálni kezdett a fiúval, hogy köpje ki. Gondolkodás nélkül odarohantam, felkaptam a gyereket és a Heimlich-fogást alkalmaztam rajta, aminek köszönhetően a falat a földre pottyant. A férfi ezután velem kezdett kiabálni, hogy hogy merészeltem hozzáérni a gyerekhez és bántani őt. Panaszt is próbált tenni ellenem a menedzseremnél mondván, hogy bántalmaztam az unokáját” – mesélte a hős alkalmazott.

Az ingyen WiFi potyázó

Egy nap az egyik vásárlónk pornót nézett a vendégtérben. Ezt fejhallgató nélkül, max hangerőn tette

– zárta rövidre a történetét egy kávézó munkatársa.

A heti tejszínhab-rutin

Egy coffee shop-ba rendszeresen betért egy csapat tinédzser, akik minden alkalommal csak vizet és több kis csészényi tejszínhabot rendeltek.

A rendelés után minden alkalommal leültek egy asztalhoz és egymásról kezdték el nyalogatni a tejszínhabot.

A „vízvezeték szerelő”

A lista legkülönösebb története egy hölgyről szól, aki jegeskávét rendelt, majd nagyjából fél órára eltűnt az illemhelyiségben.

„Egész idő alatt csattogó és kaparó hangokat hallottunk a vécéből, mire fél óra után végre elhagyta az üzletet. Amikor bementünk az illemhelyiségbe, nem akartuk elhinni, amit láttunk: a nő szó szerint szétszedte a vécét. A tartályt szétbontotta, az alkatrészek szanaszét hevertek a padlón, a toalett alján található csavarokat pedig kilazította.

Vízvezetők szerelőt kellett hívni, aki a csövekben megtalálta a hölgy anális gyöngyeit. Beleestek a vécébe, a nő pedig megpróbálta visszaszerezni azokat.”

A sajtos makaróni réme

Egy amerikai kávézóban egy 10 éves kisfiú okozott felfordulást, aki kétségbeesetten be akart jutni az illemhelyiségbe.

„Mivel a férfi mosdó foglalt volt, azt mondtam neki, hogy használja a nőit. Rám bámult, elböfögte magát és sugárban hányni kezdett közvetlenül előttem. Kétszer. A legrosszabb az egészben, hogy a hányása rikító narancssárga volt, mivel nemrégen sajtos makarónit evett. Meg sem emésztette rendesen az ételt, szóval amikor felmostam, a tésztadarabok fennakadtak a rongyon” – undorodott el a kávézó alkalmazottja.

(BuzzFeed)

(Borítókép: Egy csésze kávé, benne két szemgolyóval/Egy emberi arc kávébabok alá temetve. Illusztráció: Giphy/Getty Images)