2023-ban Marco Rossi csapata csoportgyőztesként zárta az Eb-selejtező sorozatot és egy mérkőzésen sem talált legyőzőre.

Utoljára az Aranycsapat idején, 1976-ban, vagyis 47 évvel ezelőtt történt meg az, hogy a férfi magyar labdarúgó válogatott veretlenül zárt egy évet

– emlékezik meg Marco Rossi csapatának teljesítményéről az MLSZ oldala.

A mostani statisztika értékét tovább növeli az a tény, hogy az idén lejátszott tíz mérkőzésből nyolc tétmeccs volt, és csak kettő felkészülési mérkőzés, miközben 1976-ban mindössze egy tétmérkőzése volt hazánk csapatának, a többi találkozó csak barátságos, felkészülési meccs volt.

A Marco Rossi által vezetett válogatott hatszor hagyta el győztesen a pályát, négy alkalommal pedig döntetlennek zárt.

A hazai tétmeccsek mindegyikét megnyerte Magyarország, egyedül Csehország örülhetett egy döntetlennek a Puskás Arénában egy felkészülési találkozó után. A magyar csapat tíz mérkőzésén összesen 18 alkalommal vette be az ellenfél kapuját, miközben csak 8 gólt kapott. A magyar gólok hét játékos között oszlottak meg. A csapatkapitány, Szoboszlai Dominik és a válogatottban az idén debütáló Varga Barnabás 4-4, Ádám Martin és Sallai Roland 3-3, Orbán Willi, Nagy Ádám és Vécsei Bálint 1-1 gólt szereztek.

A rendkívüli statisztikák pedig rendkívüli eredményt is hoztak magukkal, ugyanis a magyar válogatott megnyerte az Eb-selejtezős csoportját, így közel negyven év, azaz az 1986-os mexikói világbajnokság selejtezője után újból sikerült egyenes ágon kiharcolniuk a kijutást egy nagy tornára.

(MLSZ)

(Borítókép: Magyar válogatott. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)