A berúgásban a legrosszabb a másnap
– jelentette ki a toxikológus a Telexnek adott interjújában.
Zacher Gábor szerint el lehet kerülni a borzalmas fejfájós-émelygős állapotot, de ahhoz több szabály betartására is szükség van.
Meg kell próbálni jobban odafigyelni, nem keverni a piákat, nem inni üres gyomorra, enni az este folyamán, valamint fontos a hidratálás
– emlékeztet mindenkit Zacher, aki kiemelte, hogy 1,5-2 liter ásványvizet is érdemes elfogyasztani a sikerhez. Erre azért van szükség, mert az perifériás ereket, izzadás és folyadékvesztés történik, ezt pedig pótolni kell.
![A toxikológus szerint ne keverjük az alkoholokat, ne igyunk üres gyomorra és folyamatosan hidratáljunk, lehetőleg izotóniás italokkal. (Fotó: Bill Varie / Getty Images Hungary)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5417/54173/541739/54173951_ee143cb985aecea9c4c9f3806db3f995_wm.jpg)
„Sőt, nem is ásványvizet, hanem valamilyen izotóniás italt lenne érdemes közben inni, ami az egyéb elveszített nyomelemeket is tudja pótolni” – pontosította saját kijelentését a toxikológus, aki szerint, ha betartjuk ezt a négy szabályt még emlékezni is fogunk az éjszakára.
Ha már elmegy valaki bulizni, akkor ne azért menjen el, hogy 11-kor feküdjön a sarokban
– tette hozzá.
(Telex)
(Borítókép: Zacher Gábor. Fotó: Mohai Balázs/MTI)