A nagy ünneplés után sok dolga akadt a kórházi dolgozóknak, a rendőröknek, a tűzoltóknak és a hulladékszállítással foglalkozóknak is.

Az év utolsó napja mindig sok munkát ad a hivatalos szerveknek és ez az idén sem volt másképp. Az RTL Híradó stábja végzett egy kutatást, hogy számszerűsíthessük az idei szilvesztert.

A mentősöket szilveszter éjszaka több mint 3100 esethez riasztották.

Ezeknek többsége apróbb baleset, verekedés vagy rosszullét volt. Azonban több mint 200 ember a detoxikálóban pihente ki az óév fáradalmait, akik közül 28-an még kiskorúak voltak. Az adatok alapján a mentőszolgálat embereinek 14 pirotechnikai balesethez kellett kimennük, de egy esetnél sem sérült meg senki sem annyira, hogy életveszélyes állapotba kerüljön. A sérülések között volt kéz, arc és szemsérülés is.

Hasonlóan sok dolga akadt a Budapesti Közművek keretein belül működő FKF Köztisztasági Divízió munkatársainak, akik 300 köbméternyi hulladákot takarítottak össze a közterületekről

A takarítás már reggel 6 órakor kezdetét vette, de a teljes tisztaság érdekében az FKF Köztisztasági Divízió munkatársai egész nap, kézi és gépi erővel is dolgoztak az utcákon, tereken és aluljárókban.

(RTL)

(Borítókép: Szilvesztert ünneplő emberek. Fotó: GettyImages)