A mindössze 16 éves angol dartsjátékos, Luke Littler valósággal berobbant az utóbbi napokban a köztudatba és bejutott a darts-világbajnokság döntőjébe.

A szakértők már a világbajnokság előtt is jelezték, hogy a 16 éves Luke Littlerre érdemes lesz odafigyelni. Akkor úgy gondolták, hogy Littler a legjobbak ellen is okozhat meglepetést és ez végül be is igazolódott, sőt az ő képzeletüket is felülmúlta a tinédzser tehetsége. 

Luke Littler már azzal az idei darts-vb legnagyobb sztárja lett, hogy mindössze 16 évesen bejutott a PDC-dartsvilágbajnokság legjobb négy versenyzője közé. A darts új csillaga azonban itt nem állt meg: az elődöntőben magabiztos játékkal búcsúztatta az egyik nagy esélyes Rob Crosst. Littler 106.05-öt átlagolt, volt 16 180-as dobása, és gyakorlatilag végig kiválóan játszva, 6:2-ra nyert Cross ellen.

A közönség azzal cukkolja az ifjú tehetséget a meccsei alatt, hogy reggel kezdődik az iskola, ami esetében nem igaz, ugyanis már nem jár suliba, de tetszik neki a bohóckodás. Littler a győzelmeit gyorséttermekben ünnepli, ahol a kedvence a kebab. Legutóbbi sikere után meg is kérdezte a közönségtől:

Ki akarja látni, hogy hozok még egy kebabot?

A január végén 17-ik születésnapját ünneplő tini egyébként is szeret közönségszórakoztató válaszokat adni. Így tett akkor is, amikor a szilveszteri ünneplésről kérdezték nemrég a vb közben. Erre így felelt: „Magától értetődik, hogy én nem iszom alkoholt, ami nagy előny azokkal a profikkal szemben, akik igen. Ők fejfájással ébrednek, én viszont jól vagyok”.

Az idei PDC-dartsvilágbajnokságon egyébként rekordmagas pénzdíjat fizetnek: a nyolcaddöntőbe jutással Littler már 35 ezer fontot, több mint 15 millió forintot garantált magának. Nem rossz 16 évesen igaz? 

Ehhez már gyűjtött még 40 millió forintot az elődöntő megnyerésével, míg a végső győztes több mint 200 millió forinttal lesz gazdagabb.

Littler ellenfele a döntőben Luke Humphries lesz, aki a másik elődöntőben 6:0-ra verte Scott Williamst, így kettejük összecsapása igencsak izgalmasnak ígérkezik. Amióta a londoni Alexandra Palace-ban rendezik a PDC-dartsvilágbajnokságokat (2008), azóta most először fordult elő, hogy a legjobb négy közé is csak angol versenyző jutott be.

(independent)

(Borítókép: Luke Littler. Fotó: Tom Dulat/Getty)