A régi korok történetírói nem feltétlen a pontos valóságot írták le, mivel vagy meg kellett felelniük a közvéleménynek és az aktuális hatalomnak vagy szimplán nem találták elég érdekesnek a valós eseményeket. A régről fennmaradt írásokat a kutatók és a történészek rendszerint fenntartásokkal kezelik, azonban gyakran így is évtizedekbe kerül, mire megcáfolnak egy-egy elképesztő történetet, addigra viszont már generációk magolták be a tévhiteket az iskolákban.
A rómaiak sóval hintették be Karthágó helyét
A legenda szerint a harmadik pun-római háború végén, Kr.e. 146-ban Scipio elfoglalta a punok fővárosát, az Észak-Afrikában található Karthágót. A rómaik a legenda szerint úgy álltak bosszút a vesztes punokon, hogy lerombolták a város falait, a földjét pedig felszántották, majd sóval hintették be. Ez a történet még az 1930-ban kiadott Cambridge Ancient History-ban is ismert és megkérdőjelezhetetlen tényként szerepelt. A történet azonban több szempontból sem tűnik valóságosnak.
A város lerombolásáról legrészletesebben az ostromot végignéző Polübiosz számol be az Appianosz című művében. Az író azonban csak arról ír, hogy átkot mondtak az ellenséges városra és megtiltották, hogy bárki ott éljen, sóval való behintésről azonban szó sem volt. A Bibliában azonban találunk példát arra, hogy egy várost sóval hintsenek be. A Bírák könyvében Szichem városa fellázadt az Izraelen uralkodó Abimelek ellen, akik azonban el tudták foglalni a települést, majd felkoncolták az ott élőket és behintették sóval a várost. A történészek szerint ebből a történetből emelte át a büntetést egy, a fantáziáját szabadjára engedő középkori krónikás, aki megírta Karthágó bukásának történetét.
Azonban sokkal egyszerűbb magyarázat is van arra, hogy miért nem lehet igaz a történet. Egyszerűen valószínűtlen, hogy a várost elfoglaló római seregnél pont volt akkora mennyiségű felesleges só, amivel egy egész várost be tudtak volna hinteni.
Kleopátra Egyiptomi volt
Kleopátráról, azaz VII. Kleopátra Philopatórról az iskolában mindenki megtanulta, hogy ő volt a Nílus királynője, Egyiptom leghíresebb női fáraója, aki Kr.e. 51-től Kr.e. 30-ig uralkodott. Sőt őt tartják Egyiptom utolsó hagyományos fáraójának is, ugyanis halála után a római császárok viselték a címet.
Azt azonban nem tanítják az iskolákban, hogy ereiben nem, vagy csak alig csörgedezett egyiptomi vér, ugyanis a Ptolemaida-dinasztia leszármazottja volt és bár az egyiptomi Alexandriában született, ősei makedón–görögök voltak, egyenes ági leszármazottja volt például III. Alexandrosz makedón királynak, vagyis Nagy Sándornak.
Az viszont igaz, hogy ő volt dinasztiájának első tagja, aki megtanulta az egyiptomi nyelvet és folyékonyan tudta is használni azt, ami miatt alattvalói nagyra tartották.
Bonaparte Napóleon alacsony volt
I. Napóleon korának legsikeresebb hadvezére volt, aki Afrikában és Európában is sikert sikerre halmozott karrierje és uralkodása elején. Ma szinte mindenki tényként kezeli, hogy alacsony volt, olyannyira elterjedt legenda ez, hogy egy sor olyan olyan tünetegyüttest is elneveztek róla, amely leginkább az alacsony emberekre jellemző: például, aki Napóleon-komplexusos, az valamilyen kisebbrendűségi érzéssel küzd, ezért folyton túlkompenzál, hogy elterelje mások figyelemét a „hibájáról”. A történelem könyvekben is rendszeresen találkozhatunk ábrázolásokkal, amik arra utalnak, hogy a francia uralkodó alacsony növésű volt, pedig a valóságban Bonaparte Napóleon magassága teljesen megfelelt a korabeli francia átlagnak, ami 165 centiméter volt (ma már 176 centiméter az átlag francia férfiak magassága).
A tévhitet a vele háborúban álló angolok propagandája és a két nép mérési rendszerének különbsége okozta. Akkoriban, mind a franciák, mind az angolok hüvelykben mérték a magasságot, azonban amíg a francia hüvelyk 2,7 centiméter volt, addig az angol hüvelyk 2,54 centiméternek felelt meg.
Emiatt, amíg az uralkodó 5 lábas és 2 hüvelykes magassága a valóságban 169 centiméternek felelt meg, addig ez angolok mértékegységek szerint csak 157 centimétert jelentett. Ezt a helyzetet pedig kihasználták az uralkodó háborús propagandákat gyártó ellenfelei.
A középkori lovagok erényövet raktak feleségeikre
Sok film, lexikon és történelemkönyv számol be arról, hogy a hosszú útra induló középkori lovagok egy fémből készült, zárral ellátott, rácsos szerkezetet helyeztek feleségeik combjai közé, amely lehetetlenné tett bármilyen nemi kapcsolatot. Ez ellen a „tény” ellen azonban több érv is szól. Az egyik legerősebb bizonyíték arra, hogy az erényöv, csak egy legenda az nem más, minthogy nem maradt fenn a középkorból sem írásos, sem tárgyi bizonyíték, amely az erényöv létezését bizonyítaná. Emellett az sem utolsó, hogy az ilyen szerkezetek hosszú távú viselése egyértelműen fertőzésekhez, majd halálhoz vezetett volna.
A legenda azért kapott szárnyra, mert Guillaume de Machaut 1360-as években íródott művében, a Le Voir Dit-ben egy nemesasszony egy kis aranykulcsot ajándékoz szeretőjének szerelme zálogául, amiből sokan arra következtettek, hogy az egy szerkezet kulcsa, ami megakadályozta, hogy bárki mással nemi aktusba kerüljön a hölgy, a valóságban azonban ez csak egy allegorikus ígéret.
A múzeumok kiállítótermeiben ugyan találkozhatunk erényövekkel, ám ezek legtöbbjéről már bebizonyították, hogy a rejtélyes erotikával átitatott középkorkép iránt rajongó művészek 19. század hamisítványai.
A kínai nagy fal a Holdról is látszik
Sokak által ismert „tény”, hogy az egyetlen emberi kéz emelte építmény, amely még a Holdról is látszik az a kínai nagy fal. A valóban lenyűgöző épület együttes – ugyanis nem egy teljesen egybefüggő falról van szó – nagyjából 21 ezer kilométer hosszú, azonban a legszélesebb pontján is csak 9 méter az átmérője. Így nem kell nagy magyarázat, hogy belássuk a Földtől átlagosan 384 393 kilométerre lévő Holdról nem lehet kiszúrni egy ilyen keskeny dolgot. Norberto López-Gil, a Murciai Egyetem professzora szerint a kínai nagy falat már 160 kilométer távolságból is ugyanolyan nehéz lehet felismerni, mint egy két centiméter vastagságú kábelt fél kilométerről.
Hogy kiderítsük honnan ered a legenda, ahhoz egészen a XVIII. századig kell visszamennünk, abba az időbe, amikor a nyugati tudósok igen nagyra becsülték a kínai tudományt és művészetet, ugyanis ebből az időből származik az első írásos emlék, amely megemlíti a tévhitet. William Stukeley angol régész egy 1754-es levelében ír az észak-angliai Hadrianus faláról, melyben úgy fogalmaz, hogy a „nyolcvan mérföld körüli falat csak a Kínai Fal múlja felül, amely a Földgolyó egyik jellegzetessége, és a Holdról is felismerhető”. (Természetesen a régész sohasem járt a Holdon.)
Ez a tévhit aztán elterjedt, elsősorban a Kínát bemutató útikönyveknek, prospektusoknak majd a régi történelemkönyveknek köszönhetően, azonban 2003-ban Yang Liwei, az első kínai űrhajós visszatért az űrből, maga is bevallotta, hogy nem látta odafentről a falat. A kínai kormány kérésére azonban ezt a megnyilatkozását kihagyták a hivatalos jelentésekből.
Sir Isaac Newton úgy fedezte fel a gravitációt, hogy ráesett egy alma a fejére
Mindenki ismeri a legendát, miszerint az angol matematikus és fizikus, úgy fedezte fel a gravitációt, hogy egy alma a fejére esett egy fáról, miközben gondolkodott. Ez a történet annyira elterjedt, hogyha rákeresünk a Google-ben Sir Isaac Newtonra, akkor még a techcég logója is átalakul egy almafává a bal felső sarokban.
A valóságban azonban semmi bizonyíték nincs arra, hogy valóban ez történt volna, az viszont tény, hogy az almák szerepet játszottak a felfedezésben.
Sir Isaac Newton egyik kollégájának, William Stukeley angol orvosnak a könyvében olvasható, hogy egy alkalommal, amikor a két férfi egy almafa alatt ülve beszélgetett a fizikus azon tűnődött, hogy miért esik egyenesen lefelé a gyümölcs az ágról, miért nem oldalra, vagy felfelé „esik”.
(Borítókép: Tanuló férfi. Fotó: GettyImages)