Mai világunkban, ahol a múzeumok kitömött állatokkal emlékeztetnek minket egykor élő fajokra, egy dallas-i biotechnológiai cég, a Colossal Biosciences a lehetetlent próbálja lehetővé tenni: egy forradalmi eljárással vissza szeretnék hozni az életbe a 400 ezer évvel ezelőtt megjelent, majd 4 ezer évvel ezelőtt kihalt gyapjas mamutot. A feltámasztásuk nem csupán a tudományos kíváncsiság diadala, hanem egy figyelmeztető jel, amely az emberiség által okozott kihalások súlyosságára is rávilágít.
Az úgynevezett vörös lista alapján napjainkra 900 faj teljesen kihalt és 8 ezer faj súlyosan veszélyeztetett. A gyapjas mamuttal kapcsolatos tudományos kísérletek ugyanakkor reményt adnak arra, hogy képesek lehetünk visszafordítani a folyamatot. A Colossal Biosciences által bejelentett áttörés, az elefántokból származó pluripotens őssejtek újraprogramozása lehetővé teheti további kihalt fajok reprodukálását a szükséges DNS birtokában. Az erszényesfarkas, a tengeri nyérc, a dodo, és az óriásalka csak néhány példa azok közül, amelyek az emberi tevékenység áldozatául estek. Ezek a fajok egykor változatos élőhelyeken éltek és fontos szerepet töltöttek be az ökoszisztémában.
Erszényesfarkas (Thylacinus cynocephalus)
A Thylacinus cynocephalus, közismert nevén az erszényesfarkas Ausztrália és Tasmania őshonos ragadozója volt. Bár egykor ezek a csodálatos állatok szabadon jártak a vadonban, az emberi beavatkozás végül a kihalásukhoz vezetett. Utoljára vadon 1930-ban láttak egy példányt, mielőtt az utolsó fogságban élő egyed 1936-ban elpusztult a hobarti állatkertben.
Tengeri nyérc (Neovison macrodon)
A Neovison macrodon, vagy más néven tengeri nyérc Észak-Amerika keleti partjain élt. Ez a ragadozó a vadászat miatt tűnt el. A 19. században a bundája miatt üldözték és bár egyes becslések szerint 1860 körül látták utoljára vadon, 1894-ben még befogtak egy példányt Új-Brunswickban. Sajnos ez már nem mentette meg a fajt a kihalástól.
Dodo (Raphus cucullatus)
A Mauritius szigetén őshonos dodo (Raphus cucullatus) az egyik legismertebb kihalt madárfajunk. A telepesek 17. századi érkezésével ezek a röpképtelen madarak hamarosan kipusztultak. A vadászatuk mellett a telepesek által behurcolt állatok, mint a disznók, kutyák és patkányok, mind hozzájárultak a dodo kihalásához. Az utolsó példányokat 1662-ben látták az Ile d’Ambre szigeten.
Óriásalka (Pinguinus impennis)
Az óriásalka, más néven pingvinalka egy nagy testű, röpképtelen madárfaj volt, amely az Észak-Atlanti óceán partjainál élt, például Kanadában, Grönlandon és Írországban. Ezeket a különleges madarakat a húsukért, tojásaikért és tollukért vadászták, a 19. század közepére pedig már csak múzeumi gyűjteményekben voltak láthatók. Az utolsó élő példányt 1852-ben látták, mielőtt a faj örökre eltűnt volna a Föld színéről.
Még sokkal tovább sorolhatnánk a kihalt fajok eredetét és sorsukat, de enélkül is belátjuk, mennyi kárt okozott az emberiség a múltban. Nem kérdés, hogy a gyapjas mamut reprodukálásának lehetősége hatalmas tudományos áttörést jelentene, ugyanakkor etikai kérdéseket is felvet. Hogyan kezeljük a visszahozott fajokat, és hogyan biztosítjuk, hogy ne ismétlődjön meg a múltbeli hibák sora? A Colossal Biosciences célja, hogy 2028-ra sikeresen visszahozza a mamutot, ami az emberiséget is megtaníthatja arra, hogy jobban tisztelje az állatvilágot.
(Borítókép: Gyapjas mamut. Fotó: Northfoto)