Bizonyos esetekben a munkájukat is hajlandók kockára tenni az óceánjáró hajókon dolgozók, ha lehetőségük adódik egy-egy pásztorórára valamelyik vonzó vendéggel.

Sokan vagyunk, akik legalább egyszer az életben felszállnánk egy óceánjáró hajóra, hogy kiélvezhessük annak minden előnyét és az utazással járó kalandokat. Ha nem telik rá, dolgozóként is kipróbálhatjuk magunkat, hiszen ingyen szállás és ellátás fejében utazhatjuk körbe a világot, miközben pénzt is kapunk érte. Bár ez elsőre remekül hangzik, bőven van árnyoldala az efféle munkának, például a legalább 12 óra robotolás, a szigorúan megszabott fejadagok és a kényelmetlen, apró, megosztott kabinok. Akik mégis vállalkoznak a feladatra, sokszor abban a reményben szállnak fel a hajóra, hogy a rengeteg élmény mellett talán új szerelemre lelnek – vagy akár többre is. Egy korábbi munkavállaló azonban nemrég a TikTok-oldalán osztotta meg az óceánjárón dolgozókra vonatkozó egyik legfőbb szabályt, amelyet elmondása szerint a legtöbb alkalommal meg is szegnek, ezzel nem egy esetben a munkájukat kockáztatva.

Az egyik legfontosabb szabály, hogy sose feküdj le vendéggel. Néha azonban egy kicsit muszáj huncutnak lenni... pontosabban az összes férfi kollégának

– árulta el Lucy Southerton, utalva arra, hogy ezt a szabályt főként a férfi dolgozók szegik meg, méghozzá rendszeresen. Ha fülön csípik őket, akkor komoly büntetésre számíthatnak, de akár a munkájukat is elveszíthetik. Mégis, sokan így is vállalják a rizikót egy gyors menetért.

Ezzel ellentétben az alkalmazottak közötti szexuális kapcsolatra nem vonatkozik a tiltás, sőt az álláspont ebben a kérdésben rendszerint az, hogy egymás között sokkal tisztességesebb dolog kielégíteni a szükségleteket. Southerton szerint ugyanakkor vigyázni kell, ugyanis hamar kiderül, ha valaki elvonja a figyelmüket, hiszen azért vannak ott, hogy dolgozzanak, főleg az első hetekben.

„Az első néhány hétben érdemes megfontoltan lefeküdni valakivel, mert ugyanazokkal az emberekkel fogsz együtt dolgozni és élni. Senkit sem tanácsos felbosszantani vagy felzaklatni, pláne nem a rossz személyt” – fejtette ki Lucy Southerton. Hozzátette: a legtöbbeknek osztozniuk kell egy kabinon, ilyen esetben pedig kifejezetten fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljanak egymással. Ha viszont odavisznek valakit egy-egy légyottra, a másik azt értelemszerűen tiszteletlenségnek veheti, a kapcsolat pedig hamar megromolhat.

„Ne szexelj a kabinodban, amikor a szobatársad is ott van, hacsak nem állapodtatok meg előzetesen abban, hogy lehet. Máskülönben nem várhatod el, hogy jó viszonyt ápoljon veled!” – fogalmazta meg intelmeit a korábbi hajós dolgozó.

(LADBible)

(Borítókép: Hajón munkát végző férfi két női vendéggel. Illusztráció: Getty Images)