Odafelé sokszor egy örökkévalóságnak tűnhet az út, pláne ha egy hosszú túrára indulunk. A cél lebeg a szemünk előtt, de már azon is gondolkodunk, hogy visszafelé is meg kell majd tennünk ugyanezt az utat, így közel sem látjuk a túránk végét. Mégis, miután elkezdünk visszafelé sétálni a céltól, úgy tűnik, hogy sokkal hamarabb visszaérünk a kiindulása helyünkre, mint arra számítottunk volna. Ezt a jelenséget nevezzük visszaút hatásnak, amelynek létezését nemrég egy tudományos kutatásban is alátámasztották.
Joseph Stromberg, a Vox munkatársa szerint a visszatérési hatásnak köze van a visszatekintéshez és a történetmeséléshez – ahhoz, ahogyan az emberek a nyelvet használják, hogy visszatekintsenek egy élményre és emlékezzenek rá. Az elképzelés szerint ahhoz, hogy megtapasztaljuk a „visszaút hatást”, tudnunk kell, hogy visszaúton vagyunk – írja a Bien.hu.
Az egyik magyarázat szerint a jelenség az időre való odafigyeléssel függ össze. Ha nagyobb figyelmet fordítunk az idő múlására, a percek egy örökkévalóságnak tűnnek. Amikor azonban más, érdekesebb dolgok kötik le a figyelmünket, az idő gyorsan telik. Ennek némileg ellentmond, amikor egy új terep felfedezésekor a tájra figyelünk, ám a célhoz vezető út mégis hosszabbnak tűnik, mint a visszaút. Ez azzal függ össze, hogy odafelé még nem ismerjük az útvonalat.
Bizonyított tény, hogy az idő lelassul, amikor szembesülünk az ismeretlennel, és elszalad, amikor rutinból élünk.
Ezt támasztja alá, amikor az emberek nem tapasztalják a visszaút hatását olyan utakon, amelyeket gyakran tesznek meg, mint például a napi ingázás. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy az idő múlása is azért tűnik gyorsabbnak az öregedéssel, mert kevesebb új tapasztalattal találkozunk. Ha azonban tudatosak vagyunk, és a lehető legtöbbször az itt és mostra figyelünk, akkor lelassíthatjuk az agy időérzékelését, és hosszabbnak tűnhet az életünk.
Más is állhat a háttérben
Egy 2011-es tanulmányban pszichológusok arra kértek egy csoport kerékpárost, hogy tekerjenek el egy vásárba. Ezután a csoport egyik felének ugyanazon az útvonalon kellett visszatekernie, míg a másik felének egy azonos távolságra lévő, ám ismeretlen útvonalon. Mivel mindkét csoport arról számolt be, hogy a visszaút rövidebbnek tűnt a számukra, így a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek gyakran túl optimisták az odaúton, vagyis azt várják, hogy az út rövidebb lesz, mint amilyen valójában, így végül az hosszabbnak tűnik. A tanulmány szerzője szerint ez is az oka annak, hogy a mindennapi ingázás során nem tapasztaljuk a visszaút hatást:
nemcsak már ismerjük az útvonalat, hanem mivel ismerjük, így az elvárásaink is pontosak arról, hogy mennyi ideig fog tartani a megtétele.
(Borítókép: Túrázó férfi. Illusztráció: Getty Images)