A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság egyik legjobb csapata, a Fenerbahce azért tiltakozik, mert egy korábbi meccsen megtámadták a csapat futballistáit a szurkolók.

Káoszba fulladt a török Szuperkupa-döntő vasárnap este, miután a Fenerbahce labdarúgói egy perc után levonultak a pályáról.

Már a találkozó előtt nagy volt a megrökönyödés, ugyanis a Fenerbahce előre tudatta: az első csapat helyett az U19-es együttessel hajlandó csak kiállni a vasárnapi Szuperkupa-döntőn.

A mérkőzés ennek ellenére a tervezett időpontban elkezdődött, sőt a Galatasaray az első helyzetéből gólt lőtt – ehhez még egy perc sem kellett. A bekapott gól után jött azonban csak az igazi hidegzuhany:

nem egészen 50 másodperccel a kezdőrúgás után a Fenerbahce ifistái bevonultak az öltözőbe. 

A találkozót később félbeszakították, ugyanis a Fener játékosai nem tértek vissza a pályára. A Galatasaray játékosai ezután hatalmas ünneplésbe kezdtek a szurkolókkal a stadionban. 

A Fenerbahce alelnöke, Erol Bilecik megerősítette, hogy előre meg volt beszélve minden, a játékosok nem maguktól kezdtek bojkottba. Bilecik előzetesen arra kérte a saját szurkolóikat, hogy ne menjenek ki a stadionba. A vezető később elárulta, hogy a Fenerbahce  a következő két évben nem vesz részt a Török Kupa küzdelmeiben. 

A Fenerbahce azóta bojkottálja rendre a török labdarúgás különböző eseményeit, hogy a Trabzonspor elleni mérkőzésen megtámadták a játékosaikat. Ezután többek között arról is szó volt, hogy a csapat visszalép a bajnokságtól és alacsonyabb osztályban folytatják. 

(Borítókép: A Fenerbahce ifistái a Galatasaray elleni meccsen, miután levonultak. Fotó: Seskim Photo/MB Media/Getty)