Megfogalmazták az eddigi legpontosabb jóslatukat a tudósok azzal kapcsolatban, hogy várhatóan mikor és miért szűnik meg az emberi élet a Földön. A kihalásunkban hatalmas szerepe lesz a globális felmelegedésnek.

Évek óta figyelmeztetnek minket a szakemberek, hogy a globális felmelegedés egy ponton visszafordíthatatlan lesz, ez pedig az emberiség életébe kerül majd. A szavaikra a legtöbben csak legyintettek, egészen addig, míg a folyamat végül tényleg visszafordíthatlanná vált. A felmelegedés idővel lehetetlenné teszi a globális élelmiszerellátást, a tengerszint megemelkedik, a bolygó különböző pontjai pedig szép lassan egytől egyig élhetetlenné válnak a forró időjárás miatt. A kérdés csak az, hogy mindez mikor következik be.

Erre a kérdésre adták meg a választ nemrég a Bristoli Egyetem szakemberei, akik egy szuperszámítógép segítségével modellezték a távoli jövő éghajlati viszonyait, így képesek voltak meghatározni, hogy mikor érhet a végéhez az emberiség története.

A számításaik szerint a Föld egy rendkívül forró, száraz és nagyrészt lakhatatlan szuperkontinenssé fog válni, az összes szárazföldi terület egyetlen hatalmas földdarabkává olvad majd össze. Ezen a szuperkontinensen sokkal gyakoribbak lesznek a vulkánkitörések, aminek hatására megsokszorozódik a szén-dioxid mennyisége a légkörben, ez pedig tovább melegíti a bolygót. A Nap is egyre forróbb és fényesebb lesz, a mostaninál sokkal jobban melegítve a Föld felszínét. Mindennek következtében 40-50 Celsius-fok közötti átlaghőmérséklet alakul ki a bolygón.

„Ebben a környezetben híján lennénk a táplálék- és vízforrásoknak, valamint a túl magas átlaghőmérséklet, az annál is magasabb napi maximumok és a magas páratartalom megpecsételné a sorsunkat. Az emberek – sok más fajjal együtt – kipusztulnának, mivel képtelenek lennének ezt a hőt izzadsággal leadni és úgy hűteni a saját testüket” – hívta fel a figyelmet dr. Alexander Farnsworth, a Bristoli Egyetem vezető kutatója.

A szakértőkből álló csapat leszögezte, hogy ha az emberiség most azonnal fel is hagyna a fosszilis tüzelőanyagok használatával, az sem állítaná meg a kihalási eseményt. Szóval még ha egészen addig sikerül is túlélnünk valahogy, azon a ponton mindenképp eljönne számunkra a vég.

Az egyetlen mentsvárat az jelenti számunkra, hogy a szuperszámítógép előrejelzései szerint a teljes kihalásunk 250 millió év múlva várható.

Ettől függetlenül dr. Eunice Lo, a Bristoli Egyetem Éghajlatváltozás és Egészségügyi Kutatócsoportjának munkatársa, valamint a tanulmány társszerzője hangsúlyozta annak fontosságát, hogy ne vegyük félvállról a jelenlegi éghajlati válságot, az ugyanis az üvegházhatású gázok emberi kibocsátásának következménye.

„Bár csak 250 millió év múlva várható az, hogy a bolygónk teljesen lakhatatlanná váljon, már ma is olyan szélsőséges hőmérsékletingadozásokat tapasztalunk, amelyek károsak az emberi egészségre. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy minél hamarabb elérjük a nettó nulla kibocsátást” – hívta fel a figyelmet a doktornő.

(LADBible)

(Borítókép: Apokalipszis. Illuszrtáció: Getty Images)