Zugevőként napi ötször rendelt a McDonald's-ból, dobozával falta a fánkokat és literszám szlopálta a cukros időket Jillian Champ, aki 24 évesen 127 kilót nyomott. Az ételes dobozokat elrejtette a vőlegénye elől, mígnem egy idő után képtelen volt tükörbe nézni. Életmódváltásba kezdett és a súlyának közel felétől sikerült megszabadulnia. Azt is elárulta, hogyan!

A felismerhetetlenségig fogyott az amerikai Jillian Champ, aki 15 éves kora óta küzdött falászavarral, aminek következtében 127 kilóra hízott. Naponta öt alkalommal rendelt a McDonald's-ból, dobozával ette a fánkokat, valamint kizárólag cukros időket fogyasztott. Annyira szégyellte magát, hogy az ételes csomagolásokat elrejtette a vőlegénye elől, ám egy idő után maga sem tudott tükörbe nézve. Eldöntötte, hogy gyökeres életmódváltásba kezd, majd kemény munkával, de 57 kilótól sikerült megszabadulnia, ezután 4 és fél kilogrammnyi csüngő bőrt távolítottak el róla sebészeti úton. Ma 65 kilót nyom és az esküvőjére készül a nála egy évvel idősebb vőlegényével, Houmin Khanehzarrinnal. Mi több, az önbizalma az egekbe szökött és súlytanácsadóként segíti a hozzá hasonló sorsú embereket.

„Felnőve akkor is azt hittem, hogy kövér vagyok, amikor valójában nem is voltam az. Amikor kialakult a falászavar, szó szerint nem tudtam abbahagyni az evést. Szörnyen éreztem magam miatta és utáltam, hogy mennyire elhíztam, de nem tudtam, hogyan hagyjam abba. Egy éjjel megláttam a tükörben, ahogy a hasam kilóg a pólóm alól és azt gondoltam, »nem hiszem el, hogy ezt tettem magammal«. Elkezdtem fogyókúrázni, de nem mindig volt könnyű. Emlékszem, ahogy ültem és sírtam, hogy mennyire nehéz. Aztán amikor a mérlegre állva láttam, hogy egyre kevesebbet mutat, az bebizonyította számomra, hogy igenis képes vagyok rá, úgyhogy folytattam. Visszanézve sosem gondoltam volna, hogy végig tudom csinálni, de nagyon boldog vagyok, hogy sikerült” – mesélte az amerikai Virginia állambeli Madison Heights-ben élő fiatal nő.

Champ minden nap a McDonald's-ból vagy az IHOP nevű étteremlánctól rendelt reggelit, illetve több főételt, valamint dobozával vette a fánkokat, cukros üdítőket ivott és fagylaltot is előszeretettel fogyasztott. Egy nap nagyjából 5 ezer kalóriát vitt be a szervezetébe, a „bizonyítékokat” pedig gondosan elrejtette, amíg a vőlegénye dolgozott. Ahogy a testsúlya egyre gyarapodott, úgy vesztette el az önbizalmát, mígnem a kamerák elől rejtőzködni kezdett és kerülte a családi fényképezéseket.

„Amikor a legtöbbet nyomtam, képtelen voltam 30 percnél tovább állni. Mozogni is alig tudtam, hátproblémáim voltak és állandóan fájtak a lábaim. Már attól is rettegtem, hogy vécézni felkeljek a kanapéról” – vallotta be a 24 éves menyasszony, akinek az élete 2021 novemberében változott meg gyökeresen. Akkor történt, hogy már nem bírt tükörbe nézni. Tett egy utolsó próbát a fogyókúrával és rájött, hogy a hatékonyság nyitja, ha kevesebb kalóriát fogyaszt, mint amennyit eléget. Megpróbált magas fehérje-, és alacsony kalóriatartalmú ételeket készíteni, hogy azok eltelítsék, mégse hízlalják. Rájött, hogy rengeteg kedvenc ételét el tudja készíteni alternatív formában, aminek eredményeképpen az első két hét alatt közel 6 kilót adott le. Egy éven belül már 45 kilótól szabadult meg.

„Az első négy hónap rendkívül nehéz volt, de sikerült átvészelnem. Ahogy egyre mobilisabbá váltam, úgy kezdtem beiktatni a mindennapjaimba a testmozgást, mint a vízi aerobikot és a hegyi túrázást. Ezután további 9 kilót sikerült fogynom, de a hátramaradt bőr miatt még mindig nagyon rosszul éreztem magam. Úgy éreztem, úgy nézek ki, mint egy leeresztett változatom” – mesélte Jillian Champ. Spórolni kezdett, illetve az apjától és a vőlegényétől is kapott némi pénzt, hogy sebészeti úton eltávolíttathassa a csüngő bőrrészeket. A testsúlyát azóta is tartja.

„Amikor elkezdtem a fogyókúrát, tudtam, hogy férjhez megyek. Nem akartam úgy visszanézni az esküvői fotóimat, hogy gyűlölöm azokat. A szeptemberi esküvő előtt még tervezek fogyni néhány kilót, de már most nagyon elégedett vagyok magammal. A tükörbe nézve mosolygok és csak szép dolgokat gondolok magamról. Egy biztos, sosem térek vissza a korábbi önmagamhoz” – szögezte le a menyasszony, aki a diétáját is megosztotta az olvasókkal. Íme!

Jillian Champ korábbi étrendje

  • Reggeli: 5 reggeli szendvics, 5 adag hasábburgonya és egy nagy méretű karamellás kávé a McDonald's-ból
  • Ebéd: 5-6 fánk
  • Vacsora: 20 db csirkefalat, egy nagy méretű hasábburgonya és egy nagy kóla
  • Nasi: muffinok
  • Ital: cukros üdítők, gyümölcslevek

Fogyókúrás diéta

  • Reggeli: nagy méretű jeges kávé szójatejjel, fahéjjal és cukormentes sziruppal
  • Ebéd: csirkesaláta, eper, olajos magvak, cukormentes salátaöntet, görög joghurt és cukormentes kóla
  • Vacsora: alacsony kalóriatartalmú, de nagyobb mennyiségű csirkés vagy rákos taco
  • Nasi: cukormentes puding, zsírszegény görög joghurt vagy gyümölcsök
  • Ital: cukormentes üdítők, teák, tejes kávék

(WalesOnline)

(Borítókép: Egy nő mérleggel a kezében. Illusztráció: Getty Images)