Szigorítanak a gépjárművezetés engedélyeztetéséhez szükséges látási vizsgálatokon, így többen lehetnek, akik elveszíthetik a jogosítványukat az Egyesült Királyságban.

Temérdek szigorítást hozott az elmúlt időszakban a brit Driver and Vehicle Licensing Agency (DVLA), vagyis a Gépjárművezetői és Járművezetői Engedélyezési Ügynökség. Nemrég új sebességkorlátozást vezettek be Nagy-Britannia területén, legutóbb pedig bejelentették, hogy a látási vizsgálatokon is szigorúbb feltételeknek kell megfelelni.

Az új szabályozás nemcsak a frissen jogosítványt szerző személyekre vonatkozik, hanem mindenkire, aki meg szeretné újítani az okmányát. A szigorítás szerint a járművezetők esetében legalább 6/12 (vagy 0,5) látásélességet kell mérjenek az orvosok a Snellen-táblán, vagyis azon a felületen, amelyekről számokat és betűket kell leolvasni.

A DVLA a látómezővel kapcsolatos előírások terén is szorított a gyeplőn: mozdulatlan szemmel vízszintesen legalább 120, függőlegesen pedig legalább 20 fokban kell látniuk a sofőröknek. Ha valaki az egyik szemére vak, akkor a másik szemének tökéletes látómezővel kell rendelkeznie

Amennyiben valakinek a jogosítvány megújítási határideje előtt számottevően romlik a látása, annak önkéntesen kell azt jelentenie. Ha nem teszi meg, akkor akár 463 ezer forintnak megfelelő büntetést is kaphat, ezen felül büntetőeljárást indíthatnak ellene, ha pedig az illető balesetet szenved vagy okoz, a jogosítványát is bevonhatják.

(LADBible)

(Borítókép: Egy nő nyújtja a jogosítványát. Illusztráció: Getty Images)