Szakértők szerint gyorsabban öregszenek a Z-generáció tagjai, mint a millenárisok. A tudósok több okot is felsoroltak, hogy ez hogyan lehetséges.

Nem kell túl sokat kutakodnunk az interneten ahhoz, hogy példákat találjunk arra, hogyan öregszenek a Z- és az Y-generáció egyes tagjai. A LADBible az utóbbi nemzedékből a 37 esztendős Nicola Coughlant említi, aki a Lányok Derryből című 2018 és 2021 között futó sorozatban egy tinilányt alakított 31 és 34 éves kora között. A spektrum másik végén pedig kiváló példaként szerepelhetnek a Love Island című reality idei évadjának szereplői, akik közül a legtöbben a húszas éveik elején járnak, de a nézők sokkal idősebbnek látják őket.

A szakemberek szerint ennek az egyik nyomós oka, hogy a különböző esztétikai beavatkozások sokkal elérhetőbbé váltak az utóbbi időben és sokan már a 20-as éveikben elkezdik az arcfeltöltő kezeléseket.

„A töltőanyag nagyszerűen működik az idővel elveszett térfogat pótlására, helyreállító kezelésként, de amikor az ember a 20-as éveiben jár, ilyenről még nincs szó. Sokan fiatal pedig kifejezetten arra használja ezeket a beavatkozásokat, hogy módosítsa az arcát, ami némely esetben torz megjelenéshez vezet. Ez korábban nem volt így” – mutatott rá Courtney Rubin bőrgyógyász. Hozzátette: az úgynevezett bukkális zsíreltávolítás is egyre népszerűbb, amely során a járomcsont és az állkapocs közötti zsírpárnákat távolítják el, hogy az így „beeső” arcterület jobban hangsúlyozza az arccsontozatot. A bukkális zsír azonban az öregedéssel természetes módon csökken, ami azt jelenti, hogy az eltávolítással csak felgyorsítjuk a folyamatot.

„Amikor jelentős változtatásokat hajtunk végre az arcvonásokon, megnő a kockázata annak, hogy valami rosszabbul fog kinézni” – hívta fel a figyelmet Rubin.

A legújabb tanulmányok a Vape nevű elektromos cigaretta népszerűségének a Z generáció körében való növekedését is összefüggésbe hozták a korai öregedéssel. Dr. Bav Shergill, a Brit Bőrgyógyászok Szövetségének munkatársa nemrég kifejtette, hogy a nikotin az egyik fő bűnös a bőr rugalmasságának csökkenésében.

A nikotin mindenféle bőrproblémával, a pattanásokkal, pikkelysömörrel és a különböző kiütésekkel is összefüggésbe hozható

– magyarázta a szakember, bár hozzátette, az idősebb generációk hagyományos cigaretta formájában ugyanúgy vettek és vesznek magukhoz nikotint. Mindazonáltal a Vape által kreált hő dehidratálja is a bőrt, ami idő előtti öregedést okoz.

A Z-generációsok gyorsabb korosodását mindezen felül annak tulajdonítják, hogy fokozottabb stressznek vannak kitéve. Egy nemrégiben vírusként terjedő TikTok-felhasználó, Jordan Howlett például maga állította, hogy a stressz miatt néz ki idősebbnek a koránál.

„Olyan korban élünk, amikor az ezredfordulósok sokkal fiatalabbnak, míg a Zoomerek sokkal idősebbnek tűnnek a korukhoz képest” – mondta egy videóban a TikToker, hozzátéve, hogy az emberek az édesanyját gyakran a kishúgának nézik.

Dr. Suzanne Ferree, az atlantai Vine Medical Associates vezető orvosa a Daily Mailnek kifejtette, hogy a Z-generáció a közösségi médiával együtt nőtt fel, így az életük szerves része már nagyon fiatal koruktól kezdve. Ebből adódik, hogy egészen korán elkezdték másokhoz hasonlítgatni önmagukat, ami sok esetben szorongással, fokozott stresszel jár együtt.

„A stressz hatására felszabaduló kortizol hormon bizonyos dolgok, például az arcban található kollagén lebomlását okozhatja, vagy felgyorsíthatja a folyamatot” – emelte ki dr. Ferree.

(LADBible)

(Borítókép: Két fiatal kéz tart egy pár öregedő kezet. Illusztráció: Getty Images)