Sokkoló véget ért egy amerikai nő családfakutatása, amelynek során kiderült, hogy évekig a féltestvérével járt együtt gimnazistaként.

Valóságos rémálommá vált az élete egy, az amerikai Connecticutban élő 39 éves nőnek, aki egy családfakutatás során rájött, hogy tinédzserként a féltestvérével járt, sőt vele veszítette el a szüzességét. Victoria Hill egy népszerű DNS-tesztet végeztetett el az államokban, a vizsgálat eredményeiből pedig kiderült, hogy 23, számára többnyire ismeretlen testvére van. Az adatokból jött rá, hogy a tudtán kívül egy másik féltestvérével együtt járt általános iskolába, valamint a helyi csemegeboltot birtokló ikerpárral is rokonságban áll.

A legmegdöbbentőbb mégis az volt a számára, hogy a középiskolai szerelme valójában a bátyja.

Mindez úgy lehetséges, hogy Hill édesanyja egy bizonyos dr. Burton Caldwell termékenységi szakember segítségét kérte a teherbeeséshez, és mint kiderült, az ígértekkel ellentétben a doktor nem egy donor, hanem a saját spermáját adta a nőnek.

Az eset egy az egyben olyan, mint a Netflix 2022-es, Apánk című dokumentumfilmjében feldolgozott ügye a korábban Indianában praktizáló dr. Donald Cline termékenységi szakembernek, aki legalább 90 gyermeket nemzett. Az azóta már felnőtt gyerekei szintén a népszerű DNS-teszt segítségével találtak egymásra, majd néhányuk megpróbálta felelősségre vonni a doktort. Bár az ilyen esetre vonatkozó törvény hiányában nem tudták őt elítélni, Cline esete arra ösztönözte a törvényhozókat, hogy elfogadjanak egy új törvényt, amely tiltja a termékenységi csalást. A határozat ugyanakkor nem visszamenőleges hatályú, így dr. Cline megúszta az ügyet. Elítélték azonban az igazságszolgáltatás akadályozása miatt, miután hazudott az állami főügyészi hivatal nyomozóinak. Donald Cline-t végül 2018-ban ítélték el, ő pedig lemondott az engedélyéről.

A termékenységi csalást tiltó rendeletek jelenleg 13 amerikai államban hatályosak, az Egyesült Államok területeire egységesen vonatkozó törvény jelenleg nincs. Ez a szerencsése jelenleg a mostanra már nyugdíjazott dr. Burton Caldwellnek, akit Victoria Hill egy másik féltestvére próbál meg felelősségre vonni. Ennek érdekében különböző jogi lépéseket tesz az édesanyjával az egykori orvos ellen, többek között érzelmi sérelem gondatlan okozása, testi sértés és bántalmazás, valamint a megfelelő tájékoztatást tartalmazó beleegyező nyilatkozat hiánya miatt legalább 15 ezer dollárra, vagyis 5 millió 550 ezer forintra perelik.

Nem szabadna, hogy ez a vadnyugat legyen, ahol ezek az orvosok azt csinálnak, amit akarnak

– fogalmazott Hill féltestvére, Janine Pierson, akinek vádjait az orvos és az ügyvédje is tagadja.

A nő akciója némi megnyugvást jelenthet Victoria Hillnek is, a traumáját ugyanakkor nem orvosolja. Ahogy azt sem, hogy 20 év után újra találkoznia kellett a tinédzserkori szerelmével, hogy elmondja neki az igazat. A férfi először sokkot kapott, majd hogy megbizonyosodjon a hírről, maga is elvégeztette a tesztet. Miután kézhez kapta az eredményeket, SMS-ben üzent egykori barátnőjének:

A húgom vagy.

A férfiról Hill egy interjúban elmesélte, hogy azután ismerte meg, hogy tinédzser korában a családjával Wallingfordba költözött.

„Évekig legjobb barátok voltunk, majd úgy döntöttünk, hogy randizni kezdünk. Végül azért szakítottunk, mert főiskolára másmerre vitt minket az utunk. Nem házasodtunk össze, nem lettek gyerekeink, de vele nagyon is elgondolkodtam volna rajta, ha másképpen alakul az életünk” – nyilatkozta Hill az NBC Connecticut nevű csatornának, hozzátéve, hogy a DNS-teszt eredménye szinte az összes szép középiskolai élményét beárnyékolja, azokra már teljesen másképp tekint vissza.

Egyszerűen csak kimondom: intim viszonyban voltam a féltestvéremmel, ez pedig teljesen traumatizált.

Most emberek képeit nézegetve azon gondolkodom, hogy ő, vagy ő, sőt bárki lehet a testvérem.”

(LADBible)

(Borítókép: Egy meglepődött nő. Illusztráció: Getty Images)