Aggódnak az utasok, akik a Debrecen Nemzetközi Repülőtérről utaztak volna a nyári vakációjukra, a létesítmény ugyanis legalább egy hétre bezárt a kánikula okozta pályahiba javítási munkálatai miatt. A bezárás a Wizz Air, a Lufthansa, a Smartwings és a Freebird járatait érinti, július 18-ig ez nagyjából 30-30 induló és érkező gépet jelent, utasok százaival.

A Debrecen Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. nemrég közleményben tudatta, hogy a futópálya-ellenőrzés során a tartósan fennálló magas hőmérséklet miatt olyan hibát észleltek, amelyet a legmagasabb szintű repülésbiztonsági előírásokat szem előtt tartva mielőbb ki kell javítani, a munkálatok idejére pedig ideiglenesen be kell zárni a repteret. Felhívták a figyelmet, hogy az időjárási körülményektől függően a hiba kijavítása legalább egy hétig fog tartani. A zárásról minden menetrend szerinti és charterjáratot működtető partner-légitársaságot tájékoztattak annak érdekében, hogy azok mielőbb meghozhassák a járatok átütemezésével kapcsolatos döntéseiket és erről az utazóközönséget tájékoztathassák.

„A Debrecenből induló és oda érkező utasainkat kérjük, hogy a járataikkal kapcsolatos információkról tájékozódjanak a légitársaságoknál, illetve utazási irodáknál” – olvasható a magyar, angol és német nyelven is elérhető közleményben. 

A posztokhoz kétszáznál is több hozzászólás érkezett péntek reggelig, az utasok ugyanis megijedtek és aggódnak a közelgő foglalásaik miatt. Volt, aki kétségbeesetten próbált információt szerezni a közlemény kiadásának napján induló krétai járatáról, míg mások azt feszegették, hogy ki állja majd az eljutással járó költségeket az esetlegesen Budapestre irányított járatok indulási helyszínére.

Már a csütörtöki eindhoveni járat sem tudott leszállni Debrecenben, ezért a gépet Budapestre irányították, az utasokat pedig – egy hozzászóló szerint – busszal szállították a hajdú-bihari vármegyeszékhelyre. 

A vasárnapi, 18.30-as isztambuli járat egyik utasa szerint péntek kora reggelig semmilyen tájékoztatást nem kaptak.

A kommentelők között akadtak olyanok is, akik hosszabb időre Debrecenben ragadtak csütörtök este. Egyikük egy utazási Facebook-csoportban nem sokkal éjfél előtt arról írt, hogy délután 16 óra óta vannak a reptéren, és a buszt várják, amely elviszi őket Budapestre. Egy félliteres vizet kaptak, az utas állítása szerint a parkolóban kellett várakozniuk.

(travelo)

(Borítókép: Debrecen Nemzetközi Repülőtér (DEB). Fotó: Oláh Tibor / MTVA / MTI)