A magyarok egészségi állapotát felmérő legfrissebb statisztikákból kiderül, hogy mely területen él a legtöbb beteg hazánkban. Az adatok arra is rávilágítanak, hogy átlagosan minden második honfitársunk valamilyen krónikus betegséggel küzd.

Kiadta a magyarok egészségi állapotára vonatkozó legfrissebb adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mint az a számokból kiderült, hazánkban a lakosság 46 százaléka küzd valamilyen krónikus betegséggel, ráadásul a gyerekeket is több kórság érinti.

A tavalyi évben a felnőttek körében leggyakoribb betegségek a magasvérnyomás-betegség és a gerincbántalmak voltak. Előbbi a lakosság negyven százalékát érintette, míg utóbbi tízezer emberből közel háromezret érintett. Ezeket a magas koleszterinszint, a cukorbetegség és a szívkoszorúér-betegség követte.

A területi leosztás szerint összesített adatokból kiderült, hogy Magyarországon az Alföldön élőknek a legrosszabb az egészségi állapotuk.

A korosztályok tekintetében aggasztó adat, hogy 2021 és 2023 között a gyerek- és fiatalkorúak betegségeinek gyakorisága túlnyomóan növekvő tendenciát mutatott. Az ő egészségi állapotuk – a felnőttekéhez hasonlóan – szintén az Alföldön és a Dél-Dunántúlon volt a legkedvezőtlenebb.

(HáziPatika)

(Borítókép: Beteg férfi egy kórházi ágyon. Illusztráció: Getty Images)