Még tavaly ősszel terjesztettek elő egy dohányzást tiltó törvénytervezetet az Egyesült Királyságban, mostanra pedig az időpontot is tudni, hogy pontosan mikortól vezetik be a forradalmi szankciót.

Az új-zélandi jogszabály mintájára Angliában is elfogadták a tavaly ősszel Rishi Sunak korábbi konzervatív miniszterelnök által beterjesztett, dohányzást tiltó törvénytervezetet – közölte szerdán III. Károly király, ezzel megerősítve, hogy Európában elsőként teremtik meg az első „füstmentes” nemzedéket.

A közeljövőben hatályba lépő törvény értelmében nem vásárolhatnak majd dohányterméket azok, akik 2009-ben vagy azután születtek.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a jelenleg 14 éves vagy annál fiatalabb személyek soha nem vásárolhatnak már dohánytermékeket az Egyesült Királyságban anélkül, hogy megszegnék a törvényt.

A vape típusú termékekkel kapcsolatban kevésbé szigorúak

A törvény a vape típusú termékeket is érinti, ám egyelőre nem tiltják be azokat. Az efféle eldobható eszközökre vonatkozó különleges tilalmat felfüggesztették, ugyanakkor a gyerekek függővé válásának akadályozása érdekében a népszerű ízeket betiltják, valamint a cigarettákhoz hasonlóan elrettentő csomagolásokat kapnak. III. Károly király közölte: „a törvény hatáskörrel ruházza fel a minisztereket a vape típusú és más nikotintartalmú termékek ízesítésének, csomagolásának és kiszerelésének szabályozására”.

A törvény értelmében továbbá a vape típusú termékeket nem lehet majd a kirakatokban reklámozni, valamint szigorúan büntetni fogják azokat a kereskedőket, akik a meghatározott korosztálynak illegálisan dohányterméket árusítanak.

A tiltó törvény bár kifejezetten költséges a brit állam számára – tekintve, hogy a dohánytermékek árának nagyjából 80 százalékát a különböző adók teszik ki –, a politikusok úgy vélik, hogy ez a helyes lépés a nemzet egészségének hosszú távú megőrzése érdekében.

Ekkortól lép életbe

A Bloomberg értesülései szerint Keir Starmer kormánya az új törvényt sietve fogja elfogadni. A miniszterelnök kabinetfőnöke, Sue Gray kiemelte, hogy a jogszabály egyike annak a 20 törvényjavaslatnak, amelyet az új kormány az első 100 napja alatt át akar tolni a parlamenten.

Egy törvényjavaslat hatályba lépésének ideje az Egyesült Királyságban általában néhány héttől 12 hónapig tarthat, ámtekintettel a tervezet általános támogatására, valamint az eddigi előrehaladására, az gyorsított eljárással várhatóan az idei év végéig életbe lép.

(LADBible)

(Borítókép: Dohányzást tiltó tábla. Illusztráció: Getty Images)