Az 1990-es évek több okból is emlékezetesek maradnak: abban az évtizedben élte virágkorát a britpop, a Tamagotchi átvette az uralmat a gyerekek felett, nem a Jóbarátok és a Szex és New York is ebben az időszakban debütált. A popkultúra mellett a technológiai fejlődés is turbófokozatra kapcsolt: a mobiltelefonok széles körben elterjedtek 1994-ben pedig kiadta az első okostelefonnak nevezhető telekommunikációs eszközt az IBM. Az akkori szerencsés felhasználók SMS-ezni és faxolni tudtak, valamint olyan alkalmazásokat használhattak, mint a naptár és a számológép. Közel egy évtizedbe telt, amíg a tulajdonosok 3G-n keresztül internetezhettek, és 13 évbe, amíg az Apple forradalmasította az ipart az első iPhone-nal.
Ne szaladjunk azonban ennyire előre: a rendszeresen nosztalgikus felvételeket közlő Nostalgia Goat nevű TikTok-csatornán egy 1996-os felvétel tűnt fel nemrég, amelyet egy bevásárlóközpontban rögzítettek annak idején. A videón először három nő látható, akik egy mozgólépcsőn haladnak felfelé. A következő szintre érve kettejük jobbra, míg egyikőjük balra indul el. Ezután az ismeretlen operatőr különböző embercsoportokat filmez, amint lelépnek a mozgólépcsőről. Köztük van egy három nőből álló társaság, két farmerbe öltözött férfi és néhány egyedül bolyongó vásárló. A kamera ezután a legfelső emeletről lefelé haladó embereken pásztázik végig és díszített fenyőfákból az is kiderül, hogy a bevásárlóközpont látogatói karácsonyi vásárlásokat intéznek.
A felvételek egy nagyon idillikus képet tárnak a nézők elé, akiknek egy dolog kifejezetten szembetűnő lehet, méghozzá hogy a technológia hiányában a videóban szereplők egyike sincs belebújva a telefonjába.
Mivel a régi eszközök nem voltak elég fejlettek, így egyértelmű, hogy a közösségi média sem létezett 1996-ban. Ennek következtében a telefonok kevésbé voltak addiktívek. Ezekre a nosztalgikus időkre előszeretettel emlékeznek sokan, nem mellesleg több fiatalabb néző azt is megjegyezte a videó alatt, hogy rájött: az okostelefonok tönkretették a jó dolgokat és megindították az emberiség szociális hanyatlását.
@iamthenostalgiagoat Comment if you miss these days? #foryoupage #fyp #millionviews #90s #nostalgiacore #nostalgia #nostalgic #shopping #mall #xyzbca #nophone #trending ♬ aquatic ambience (slowed + reverb) - Scizzie & sped up sounds & Slowed + Reverb Sounds & Aesthetic Instrumentals
Az emberek akkoriban kedvesebbek voltak, a közösségi média sok mindent tönkretett
– jegyezte meg egyikük. Egy másik hozzátette, hogy manapság bárhova megyünk, szinte mindenkit a telefonjába merülve látunk.
„Ezek a napok, beleértve a '70-es és '80-as éveket is, a legjobb idők voltak, amiket meg lehetett élni. Most egy lefelé néző zombikból álló világunk van” – írta a felvételhez egy másik kommentelő, míg egy negyedik arra hívta fel a figyelmet, hogy régen milyen élettel teli, varázslatos helyek voltak a bevásárlóközpontok, ahol játéktermekben, korcsolyapályákon, sőt akár beltéri minigolf pályán nyüzsögtek az emberek.
„Legendák voltunk, különböző településeken barangoltunk kommunikáció és GPS nélkül. Ismernünk kellett a terepet” – mutatott rá egy újabb hozzászóló. A videót mostanra 1,6 millióan nézték meg.
( LADBible )
(Borítókép: Emberek egy fekete lyuk körül, amelyből kimászni próbál valaki. Illusztráció: Getty Images)