Egy férfi életét hűséges kutyája mentette meg, miután az kiszagolta, hogy gazdájának nyakrákja van.

Egy kétgyerekes apa drámai története járta be a világot: Mark Allennek fél arcát újjá kellett építeni, miután kutyája, Jessie, kiszagolta a rákot és ezzel megmentette a férfi életét. A 65 éves warwicki férfinak mindössze heteket jósoltak az orvosok, miután egy agresszív daganatot találtak az arca jobb felén.

Mark Allen elmesélte, hogy keverék collie kutyája, Jessie, furcsán kezdett viselkedni – bökdöste, kaparászta, és szinte el sem mozdult mellőle a diagnózist megelőző hónapokban. 

„Három kutyánk volt, de Jessie viselkedése feltűnően megváltozott” – emlékezett vissza a férfi.

Akkor még nem tudtam, hogy próbál valamit jelezni nekem.

Mark Allen, aki egy tanácsadó cég vezérigazgatója, kutyájának szokatlan viselkedése miatt végül elment az orvoshoz. A vizsgálati eredmények kimutatták, hogy egy agresszív daganat terjedt el az arcának jobb felén.

Mark egy 10 órás műtéten esett át, amely során eltávolították a daganatot. A sebészek ezután komplex arcrekonstrukciót végeztek: az arccsontját a medencecsontjából pótolták, eltávolították a jobb szemüregét, és az állkapcsát titánlemezekre cserélték.

„Az arcunk az identitásunk része” – mondta a férfi.

Ijesztő volt belegondolni, hogy az arcom eltorzul, de nem volt más választásom.

Ha hamarabb fordulok orvoshoz, talán nem lett volna ennyire súlyos a helyzet. Hónapokig figyelmen kívül hagytam a tüneteket, és hagytam, hogy a rák a negyedik stádiumig fejlődjön.”

A műtétet és a többhetes gyógyulást követően Marknak intenzív sugárkezelésen is át kellett esnie. Mark Allen így emlékezett vissza:

„Sugárterápia alatt három és fél kilót fogytam, kihullott a hajam a fejem egyik oldalán, és már nem éreztem az ízeket.

Az evés ekkor már csak arról szólt, hogy valahogy életben maradjak.

Mark Allen, a 65 éves warwicki férfi, azóta is aktívan együttműködik a Get A-Head Charitable Trust nevű jótékonysági szervezettel, akik jelentős anyagi segítséget nyújtottak a műtétje során, amikor az arcát újraépítették.

Hálás vagyok a Get A-Headnek, mert ha akkor nem kapom meg ezt a segítséget, most egészen más helyzetben lennék.

Bár sosem leszek már a régi, amikor megtudtam a diagnózist, megfogadtam, hogy nem fogom sajnáltatni magam, és a legtöbbet hozom ki a helyzetből. Hét év elteltével még mindig itt vagyok, és azon leszek, hogy tapasztalataimmal segítsek másokon” – mondta Mark Allen.

Danni Heath, a Get A-Head Trust igazgatója hozzátette: „Mark története nagyon inspiráló. Az Egyesült Királyságban évente 3 százalékkal nő a fej- és nyaki rákos esetek száma, és sajnos a legtöbbet csak a harmadik vagy negyedik stádiumban diagnosztizálják.”

(Yahoo news)

(Borítókép: Mak Allen. Fotó: Northfoto)