Jóval kevesebb lakás épül, és a befektetők sem tértek vissza még a piacra, az új építésű ingatlanok árai pedig a fizetőképesség határát súrolják.

A hazai lakásépítésekbe idén gyűrűzött be a 2022 második felében történt nemzetközi gazdasági megtorpanás. Az első félévben 18 százalékkal kevesebb lakást adtak át és csökkent a lakásépítési kedv a második negyedévben, az új építésű kertes házak építése azonban mentőövet jelenthet – írja az ingatlan.com legújabb, hivatalos adatokról szóló összefoglalójában.

A legnagyobb a visszaesés a megyei jogú és kisebb városokban, Budapesten kicsit jobb a helyzet, ott "csak" 10 százalékkal esett vissza a lakásátadások száma, így az országos átlag 18 százalék. 

Átalakult az új lakások piaca 

Balogh László, a cég vezető gazdasági szakértője szerint a hazai lakásépítésekben most válik érezhetővé a 2022 második felében történt nemzetközi gazdasági megtorpanás, ami az építési engedélyekben még most is tetten érhető. „A lakásépítések visszafogott teljesítményét csak az 1-2 lakásos családi- és ikerházak kompenzálják. Az elmúlt években egyre inkább nőtt az újlakás-vásárlók körében azoknak az aránya, akik részben az állami támogatásoknak is köszönhetően új építésű kertes ingatlanba költöztek vagy ezt tervezik" – teszi hozzá.

A szakértő szerint hosszabb időtávon jelentősen nőtt az új építésű családi és ikerházak aránya, a társasházi lakásokhoz képest. Öt évvel ezelőtt az eladásra kínált új lakóingatlanok 22 százalékát adták a családi és ikerházak, ezzel szemben ma már 34 százalékos az arányuk. 

Koncentrált piac, tetőző árak

Július végén több mint 8000 eladó új lakóingatlan szerepelt az országos kínálatban, az újlakás-piac viszont meglehetősen koncentrált, mert az eladási céllal épülő lakások háromnegyedét Budapesten és az agglomerációs övezetében, illetve a Balaton környékén kínálják megvételre. 2023-ban pedig ezekben az övezetekben épült az összes lakás több mint 60 százaléka. Az eladó új építésű lakások és házak fővárosi átlagos négyzetméterára 1,35 millió forint, ami csupán 3 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket. A vármegyeszékhelyek esetében is csak 2 százalékkal emelkedtek az új építésű ingatlanok árai, amiknek az átlaga négyzetméterenként 886 ezer forintot tesz ki.

Balogh László szerint a kínálati árak visszafogott emelkedése az új lakások piacán annak is köszönhető, hogy ezek az árszintek egyrészt a fizetőképesség felső határát súrolják a saját célra vásárló vevők körében, másrészt pedig a befektetők tömeges visszatérése is várat még magára az ingatlanpiacon. A legtöbb új lakást az elmúlt években ugyanis befektetési céllal vásárolták. 

(Borítókép: Budapesti panoráma. Illusztráció: Getty Images)