Jövő hétfőn tetőzik a Perseida meteorraj, ekkor figyelhető meg az égbolton a legtöbb hullócsillag – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Már július közepe óta megfigyelhetők a Perseidák meteorrajhoz tartozó meteorok, a leglátványosabb része azonban még csak most jön.

A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16 órára esik, de már vasárnap estétől érdemes az eget kémlelni.

A szakemberek szerint a legtöbb, óránként 75-100 hullócsillagot hajnalban lehet majd megpillantani a hét elején.

Az előrejelzésekben ugyanakkor mindig van egy kis bizonytalanság, így több éjszakán is érdemes fennmaradni, augusztus 11-én, 12-én vagy 13-án hajnalban lehet legjobban megfigyelni a jelenséget.

Így érdemes felkészülni a megfigyelésre

Megfelelően sötét helyen már a sötétedés beállta után érdemes keresni a meteorokat. A Hold éppen az első negyedben jár, így fényszennyezése csak mérsékelten zavarja majd a megfigyelést, a szerencsésebbek pedig még néhány szép, fényesen izzó tűzgömböt is láthatnak.

Perseidák

A Perseidák meteorraj meteoroidjai a 109P/Swift-Tuttle üstökösből származnak. Ez az üstökös átlagosan 133 évenként kerüli meg a Napot. A meteoridok nagyjából 90 km-re vannak a Föld felszínétől, amikor először szabad szemmel megfigyelhetők, és másodpercek alatt (a felvillanások idején) nagyjából 30 km magasságig süllyednek.

(Svábhegyi Csillagvizsgáló)

(Borítókép: Hullócsillagok az égbolton. Illusztráció: Sen Li/Getty)