Kábítószer hatása alatt volt és egy hallucináció miatt kivájta a saját a szemeit egy akkor 20 éves nő, hogy „megmentse a világot”. Hat év után most kamerák elé állt és elmondta, hogy tanult meg vakon élni.

Egy idegösszeroppanásból lábadozott, sőt egy viharos szakításon is átesett, ezért a kábítószerfüggőség határán állt 2018-ban az akkor 20 éves Kaylee Muthart, aki egy ferde estén egy hallucinogén drog miatt rémeket látott. A trip során a társaival egy közös illúziót élt át, amely szerint egyikőjüknek fel kellett áldoznia valami fontosat annak érdekében, hogy megmentsék a világot. A feladatra végül Muthart vállalkozott, és a nagyobb jó érdekében kivájta a saját szemeit.

„Azt hittem, hogy minden hirtelen véget ér, és mindenki meghal, ha nem tépem ki azonnal a szemeimet. Belenyomtam a hüvelyk-, a mutató- és a középső ujjamat mindkét szemembe.

Megragadtam a szemgolyóimat, csavartam és húztam azokat, míg ki nem pattantak a szemgödörből.

Hatalmas küzdelemnek éreztem, a legnehezebb dolognak, amit valaha is meg kellett tennem. Mivel már nem láttam, nem tudom, hogy volt-e vér. Azt azonban tudom, hogy a drogok elnyomták a fájdalmat” – mesélte a Cosmopolitannek a 25 éves fiatal nő.

A szörnyű tettre egy templom előtt került sor Muthart szülővárosában, Dél-Karolinában. A lányt végül a templom lelkésze állította meg az ámokfutásban, miután meghallotta, hogy azt kiabálja: „látni akarom a fényt”. A lelkész az utcára rohant és lefogta Muthartot.

„Amikor rám talált, azt mondta, hogy a kezemben tartottam a szemgolyóimat. Bár összenyomtam azokat, még mindig a szemgödrömből lógtak” – részletezte a történteket a nő, akit azonnal kórházba szállították, ám a látását már nem tudták helyrehozni. A kezelését követően a vakok iskolájába ment, majd 2020-ban megkapta az első műszemeit. Azóta négy, a baleset óta pedig hat év telt el, Muthart pedig időközben visszatért a munkaerőpiacra, sőt a tanulmányait is folytatni tervezi. Jelenleg Floridában él a párjával, egy étteremben mosogat, közben készül az érettségire. Később neurobiológiát szeretne tanulni az egyetemen.

„Próbálok nem túl mélyen belegondolni abba, hogy mi lett volna, ha, néha mégis megesik. Amikor reggelente kinyitom az ablakot, sokszor elgondolkodom, hogy vajon hogy fest a világ odakint. Isten egy nap talán segít meglátni mindent, amiről lemaradtam. Szeretném látni, ahogy a szeretteim megöregednek, hogy milyen színű a macskám, amelyet a történtek után kaptam. Olyan ez, mintha valaki elmagyarázná neked, hogyan néz ki egy tévéműsor szereplője. Elmondhatják az összes külső tulajdonságát, de amíg nem látod, addig nem fogod igazán tudni. Mivel én láttam korábban, az elmém nem fogadja el, hogy már nem látok. Ezeket vizuális hallucinációknak hívják. Úgy gondolom, Isten nem engedi, hogy teljes sötétségben legyek” – fogalmazott Kaylee Muthart. Hozzátette: mindettől függetlenül néha áldásnak érzi, hogy megvakult, alkalmanként ugyanis a mai napig gyötri őt a sóvárgás.

„Csak ritkán fordul elő, de olyankor függőként előttem van a kép, ahogy a vér belecsorog a fecskendőbe, miközben szúrom magam. Ez egy vizuális kísértés, és bár valószínűleg vakon is meg lehet oldani, nem hiszem, hogy okos dolog lenne” – szögezte le. Az efféle gondolatok helyett a fiatal nő igyekszik a pozitívumokra koncentrálni, például a párjára, a macskájára és a jövőbeli terveire. Többek között, hogy újra zenél, valamint hogy kondibérletet is tervez kiváltani.

„Dolgozunk egy edzőtermi tagságon. Van egy gitárom és egy zongorát is tervezek beszerezni. Egyelőre csak két dalt tudok eljátszani mindkét hangszeren, de szenvedélyem a zene és az éneklés. Hétfő esténként például mindig karaokézni megyek.”

(LADBible)

(Borítókép: Kaylee Muthart a kórházban. Fotó: Northfoto)