Régi-új repülési csalás került ismét refelektorfénybe. Az úgynevezett skiplagging lényege, hogy spórolás gyanánt átszállásos jegyet vásárolunk egy célállomásra, ám a valódi úti célunk az átszálló ország vagy város. A trükknek komoly következményei lehetnek, erre figyelmeztetett nemrég egy légiutas-kísérő.

Súlyos következményekkel járhat, ha valaki úgy próbálja megrövidíteni a légitársaságokat, hogy átszállásos trükkel próbál spórolni. Az úgynevezett skiplagging lényege, hogy úgy jutunk el a kívánt úti célunkra, hogy egy másik célállomásra váltjuk meg a repülőjegyünket átszállással. Az átszálló ország pedig ebben az esetben nem más, mint az a hely, ahova eredetileg el szeretnénk jutni. Bár elsőre nem gondolnánk, ezzel a módszerrel sok esetben pénzt spórolhatunk, ugyanis gyakran előfordul, hogy a közvetlen járatok drágábbak.

Az Independent egy tavalyi cikkének példája szerint az Egyesült Államokban például a közvetlen New York-Orlando járat 250 dollárba került, míg a New York-Dallas járat orlandói átszállással 130 dollárt kóstált.

Ebből kifolyólag, ha valaki Orlandóba szeretett volna eljutni, az átszállásos járat választása esetén 120 dollárt spórolt. 

Bár törvény nem tiltja ezt a gyakorlatot, egyre több légitársaság bünteti, ha sikerül fülön csípnie a csalót, hiszen a trükk nagy bevételkieséseket eredményezhet a cégeknek. A legtöbb nagy vállalat mostanra komoly szankciókat vezetett be, így akik lebuknak, akár kitiltást is kaphatnak az adott légitársaságtól. Erre figyelmeztetett nemrég a közösségi médiában egy légiutas-kísérő is, aki egy barátjának a történetét osztotta meg, akit végül kitiltott járatairól az American Airlines.

„Több weboldal is értékesít repülőjegyeket, mondjuk azt, például New Yorkba. Köztük olyan járatra is, amely Washington, D.C-beli átszállással közlekedik. Általában igaz, hogy átszállással valószínűleg olcsóbban eljutunk New Yorkba, de tegyük fel, hogy a valódi úti célunk Washington, D.C. Ha a repülőtéren lebuksz, hogy nem szállsz fel a New York-i járatra, a légitársaság ki fog téged tiltani a gépjeiről. Ez egy nagyon komoly dolog” – hívta fel a figyelmet a TikTokon @traveling.mermaidd néven futó stewardess. 

@traveling.mermaidd how you can get banned from the airlines… #airlines #aviation #flighthacks #americanairlines #cheapflights #banned ♬ original sound - T ♡ | Flight Attendant

A légiutas-kísérő által megosztott történet nem egyedi eset: Cassie Aran tartalomkészítő a Business Insidernek korábban elárulta, hogy őt is majdnem kitiltották egy légitársaságtól ugyanezért a vétségért.

Amikor először próbálkoztam a skiplaggel, minden remekül ment. Sikeres volt, de a második utam során minden szörnyen rosszul sült el

– emlékezett vissza. Miután ugyanis jegyet vásárolt, Arant odahívták a check-in pulthoz és figyelmeztették, hogy el kell repülnie a célállomásra, vagy életre szóló kitiltással kell szembenéznie. „Nem tudtam, hogy ennyire komoly következményei lehetnek” – hívta fel a figyelmet.

(LADBible)

(Borítókép: Légiutas-kísérő egy hangosbemondóval.  Illusztráció: Getty Images)