A walesi nő egy mólóról zuhant 5 métert, és súlyos agyműtéten esett át, ám a bíróság szerint eltúlozta állapotát, ezért elutasították a kártérítési igényét.

Kirsty Williams-Henry 2018-ban esett le az aberavoni mólóról, és olyan agysérülést szenvedett, hogy nyolc napig az intenzív osztályon feküdt. A 33 éves nő 2021-ben pert indított, és összesen 1 milliárd forintnyi kártérítést követelt a móló tulajdonosától, az Associated British Port Holdings Ltd-től (ABP).

A cég azonban azóta is vitatja a keresetet, arra hivatkozva, hogy a nő valótlanságokat állított, és súlyosabbnak állította be sérüléseit, mint azok igazából voltak. A bíró a tárgyaláson az ABP oldalára állt, és végül a teljes keresetet elutasította, a nő hazugságaira hivatkozva. A cég egyébként eredetileg 160 millió forintnyi összeget ajánlott fel, és a bíró szerint – mivel a mólón nem voltak biztonsági korlátok – akár 260 millió forintnyi kártérítést is kaphatott volna, ha nem hazudik a sérüléseiről, amelyek között egy „közepesen súlyos agysérülést" lehetett bizonyítani.

Williams-Henry viszont azt mondja, az egész addigi életét elvesztette azon a mólón – ahonnan egyébként a tulajdonos állítása szerint részegen zuhant le – hiszen a hétköznapi dolgok sem mennek neki.

Az, hogy azzal vádolnak, hogy az egész egy hazugság, borzalmas. Az egész frontális lebenyemet el kellett távolítani. 

Nem vesztettem el az intelligenciámat, de úgy érzem magam, mint egy óriási kisgyerek. Olyan egyszerű dolgokkal is küzdök, mint a felkelés, a felöltözés, a fogmosás vagy a lépcsőzés. A rövid távú memóriám véglegesen sérült, mindenhol emlékeztető cetlikre van. Rehabilitáció nélkül nem fog javulni az állapotom" – mondja a nő, aki most a bíróság ítéletével minden fillért bukott, így a további kezelésekre sincs pénze.

A móló tulajdonosa annyit reagált az ítéletre, hogy bár sajnálják hogy idáig fajultak a dolgok, örülnek a bíró döntésének, ami szerintük önmagáért beszél.

(Mirror)

(Borítókép: Kirsty Williams-Henry. Fotó: Northfoto)