Egy örökkévalóság óta imádják a nők, pedig érintéssel sem jár az a különleges fétis, amelyről csak kevés férfinak van tudomása. Egy szexológus szerint azonban ennek a vágynak az ismeretében maradéktalanul kielégíthetnék az urak a hölgyeket.

Különleges fétisről rántotta a leplet nemrég dr. Nicole K. McNichols. A szexológus egy TikTok-videóban árulta el, hogy miért sóvárognak valójában a nők, és hogy erről a vágyukról a férfiak közül szinte alig tudnak. Pedig egy örökkévalóság óta jelen van ez a perverzió, amelynek még csak nem is része az érintés.

Ez a fétis nem más, mint az úgynevezett „praise kink”, tükörfordításban a dicséret perverziója, más néven a megerősítés játéka vagy az átvitt értelemben használt „jó kislány” szóképe.

„Azokat a személyeket, akik ezzel a fétissel rendelkeznek, az izgatja fel, hogy a partnerük dicséri őket szex közben. A lényege a folytonosság” – fogalmazott dr. McNichols.

A jelenségről Jana Hocking adatelemző újságíró is írt a DailyMailen, a fétist borzasztóan önközpontúnak és kissé nárcisztikusnak titulálva.

„Valószínűleg kissé szégyentelen dolog beismerni, hogy ez a perverziónk, de nyilvánvalóan nem én vagyok az egyetlen, aki örömmel tapasztalja meg, tekintve, hogy a szakember videóját mostanra 60 millióan megnézték” – hívta fel a figyelmet az újságíró, majd rámutatott, hogy minden olyan ember rendelkezik ezzel a fétissel, aki beindul arra, ha a partnerétől azt hallja, hogy milyen csodálatos, különösen a hálószobában. „Szóval ha olyan vagy mint én, és bevadulsz, ha a partnered jó kislánynak hív, miközben akcióztok, akkor köszöntelek a klubban. A hozzánk hasonlók olyasmiket is imádnak még hallani, hogy »annyira jól csinálod«, »gyönyörűek a melleid ebből a szögből«, »annyira jó vagy ebben«, és hogy »bébi, annyira jó érezni téged«. Na jó, összességében erre én mind beindulok, de velem együtt sokan mások is” – vallotta be Jana Hocking.

A TikTokon egyre nagyobb teret a nyer téma, a hölgyek pedig előszeretettel meg is osztják a tapasztalataikat a közösségi felületen. Egy nő például egy, a fétist taglaló videó alatt elárulta, hogy kifejezetten megkérte a párját arra, hogy dicsérje őt az együttlétek alatt.

Elmondtam neki, úgyhogy most többször csinálja. A legjobb napom valaha!

– írta egy felhasználó, míg egy másik megjegyezte, hogy azoknak, akiknek perverziója szex közben a dicséret, feltehetőleg az első két szeretetnyelve között vannak a dicsérő szavak. A másik négy szeretet nyelv ezen kívül a minőségi idő, a testi érintés, a szívesség és az ajándék.

(LADBible)

(Borítókép: Egy pár az ágyban. Illusztráció: Getty Images)