A haldoklás fázisait ismertette nemrég egy videóban egy hospice nővér. Julie McFadden szerint a negyedik, egyben utolsó állomás kifejezetten megrémítheti a betegeket, ha nincsenek kellőképpen felkészítve az elkerülhetetlenre.

A szeretteik elvesztésére próbálja felkészíteni az embereket a videós tartalmaival Julie McFadden Los Angeles-i hospice nővér, aki legutóbb a haldoklás fázisait ismertette felhasználói kérdésre válaszolva. A követői arra voltak kíváncsiak, pontosan hogyan néz ki a folyamat.

McFadden válasza szerint a haldoklás négy fázisa hat hónap alatt játszódik le. Ez a négy szakasz a lassulás, gyengülés, az átmenetei és az aktív haldoklási állapot.

Lassulás

„A betegre általános fáradtság és letargia lesz jellemző. Nem eszik és iszik annyit, illetve kevésbé keresi az emberek társaságát” – magyarázta Julie McFadden.

Gyengülés

A második fázis körülbelül három hónappal az elhalálozás előtt kezdődik, és a legyengülés láthatóbb jeleit, valamint az erőnlét csökkenését foglalja magában.

„Minél közelebb kerülünk a halálhoz, annál inkább legyengülünk. Már nehezünkre esik elhagyni a házat, valószínűleg nagyon keveset eszünk és iszunk, valamint többet alszunk, mint amennyi időt ébren töltünk.”

Átmeneti állapot

A harmadik, a halál előtt nagyjából egy hónappal bekövetkező „átmeneti” szakasz során az emberek hallucinációkat tapasztalhatnak.

„Ilyenkor elkezdenek halott rokonokat, a halott szeretteiket, halott háziállatokat és hasonló dolgokat látni” – hívta fel a figyelmet a hospice nővér, hozzátéve, hogy a víziók éber állapotban is jelentkezhetnek. „Előfordulhat, hogy miközben a beteg beszélgetést folytat a családjával, meglátja a halott apját a sarokban, aki szól hozzá és azt mondja, hogy nemsokára eljön érte, de ne aggódjon”.

Aktív haldoklás

A negyedik, egyben utolsó fázis, a haldoklási folyamat legmarkánsabb, legijesztőbb időszaka, amitől gyakran megrémülnek a betegek, mert nem szoktak hozzá, hogy olyan dolgokat lássanak, amelyeket ebben az időszakban észlelnek. Ilyenkor sok esetben nem tudják, hogy mi történik velük.

„Ilyenkor sok esetben már nincsenek a tudatuknál, nem vesznek magukhoz sem ételt, sem italt, valamint gyakori az inkontinencia, ami miatt többször át kell öltöztetni őket. Haldokláskor a betegek légzése is változik, valamint anyagcsere-változások is tapasztalhatók, ezen kívül változhat a bőrszín, ingadozhat a testhőmérséklet és halálhörgés is előfordulhat” – figyelmeztetett a szakember. Hozzátette: az úgynevezett halálhörgés kiváltó oka, hogy egy kis nyál gyűlik össze a beteg torkának hátsó részén, amikor a szája nyitva van, a levegő pedig átszűrődik a nyálon, ami hörgő hanghoz vezet.

„Bár mindez ijesztő lehet, ezek a halál és a haldoklás normális részei. A szeretteink nem éreznek fájdalmat. Fontos, hogy tisztában legyünk vele, hogy hogyan is néz ki a halál, hogy ne boroljunk ki, ha látjuk” – mondta Julie McFadden.

(LADBible)

(Borítókép: Ápoló egy haldokló férfi mellett. Illusztráció: Getty Images)