Pápua Új-Guineába, az utolsó kannibál törzshöz látogatott el egy youtuber, aki meghökkentő történeteket tárt a világ elé. Többek között kiderült, milyen alkalmakkor esznek emberhúst a csoport tagjai, valamint a törzs egyik tagja elmondta, hogy egy alkalommal attól rettegett, hogy ő lesz a soros az étlapon.

Nem mindennapi utazást örökített meg Drew Binsky amerikai tartalomkészítő, aki állítása szerint a Föld összes országában járt már. Tavaly januárban a Pápua Új-Guinea szigetén élő, egyetlen még létező kannibál törzsnél, a Korowai törzsnél járt, hogy teljesen egyedül dokumentálja az életüket két napon keresztül.

A betolakodókkal szemben barátságtalan csoport a feltételezések szerint akár 3 személyből is állhat, akik mind vadászó-gyűjtögető életmódot folytatnak. Főként szágópálmát, halat és apróvadakat fogyasztanak, emberhúst csak akkor esznek, ha egy társukat büntetésből kivégzik.

„A korowaiak nem élvezetből vagy táplálkozási célból esznek embert. Ez egyszerűen a büntetés egy formája. Ha valaki ellop valamit, az illetőt elégetik és megeszik” – magyarázta videójában a youtuber, akinek egy helybéli fordította le a törzs egy tagjának szavait. A korowai bennszülött azt is elmesélte, hogy egy alkalommal szinte halálra rémisztették őt a társai, ugyanis azt hitte, érte jönnek.

„A törzs tagjai úgy vélik, hogy a rejtélyes haláleseteket, mint például a betegségek okozta halálozásokat, az úgynevezett Khakua vagy gonosz démonok okozzák, akik emberi alakot öltenek. A Khakua a hitük szerint állítólag barátnak vagy családtagnak álcázza magát, hogy elnyerve a törzs bizalmát később megölhesse annak tagjait. A hagyományuk szerint ezért kannibalisztikus rituálékat végeznek mindenkivel, akiről azt hiszik, hogy khakua, hogy megvédjék a törzs tagjait. Ez a bosszú alapú igazságszolgáltatás része” – magyarázta Binsky. Egy ilyen rituáléról az alább kattintható cikkben mi is írtunk bővebben.

(LADBible)

(Borítókép: Egy kannibál Pápua Új-Guineában. Fotó: YouTube)