Váratlan felfedezést tett a James Webb űrteleszkóp, amely a legendás 1990-es Hubble űrteleszkóp továbbfejlesztett változata, és amelyet 2021-ben küldtek fel a csillagok közé. Az elmúlt három évben már számos, sok esetben a Földön túli életre is utaló felfedezés született a gépezetnek köszönhetően, nemrég pedig azt is megállapították a segítségével, hogy potenciális bolygók alakulhatnak ki közvetlenül a szemünk előtt, miután két csillag körül por és korongok gyűltek össze.
A Földre rengeteg nagy felbontású kép érkezett már galaxisokról, csillagok keletkezéséről és korai fázisban lévő fekete lyukakról is, az információkat pedig a csillagászok mind arra használják fel, hogy feloldják a fizika egy olyan problémáját, amely előtt a tudósok a mai napig értetlenül állnak – ez pedig az univerzum tágulási sebessége, illetve a világegyetem abból kikövetkeztethető kora.
Az eddigi ismereteink szerint az univerzum tágulási sebességét leíró érték, vagyis a Hubble-állandó kétféleképpen határozható meg. Az első módszer alapvetően az ősrobbanás maradványain keresztül történik, amelyek a kozmikus mikrohullámú háttér apró ingadozásai.
A csillagászok 2009 és 2013 között kiszámolták, hogy ez az érték nagyjából 74 ezer 351 km/óra egymillió fényévre vetítve, vagy másképpen 67 km/másodperc megaparszekundumonként (km/s/Mpc).
A második módszer a pulzáló csillagok, más néven Cepheid-változók felhasználása. A csillagászok a haldokló csillagok külső, villódzó rétegeit figyelik, ugyanis a fényességük mérésével egy „kozmikus távolsági létrává” láncolhatók össze, ami lehetővé teszi, hogy még mélyebbre tekintsünk az univerzum múltjába. Ennek segítségével pontosan meghatározható egy olyan szám, amelyből kiderül, hogy milyen gyorsan tágul az univerzum. Ezzel a módszerrel Adam Riess, a Johns Hopkins Egyetem fizika- és csillagászprofesszora a kollégáival úgy becsülte, hogy az univerzum tágulási sebessége valójában 74 km/s/Mpc, ami jóval magasabb érték, mint a korábban vélt 67 km/s/Mpc.
Ezáltal a világegyetem 10 százalékkal fiatalabb lehet, mint eredetileg gondoltuk.
A kialakult bizonytalanságra a tudomány Hubble-feszültségként hivatkozik, míg David Gross Nobel-díjas csillagász egy 2019-es konferencián úgy fogalmazott, hogy a felfedezés „válságot jelent” a világegyetem megértésének módjában.
Bár kezdetben reménykedtek a tudósok és azt hitték, hogy a felfedezés mérési hiba, mert a Hubble lencséjében a Cepheid csillagokat összekeverték a normál csillagokkal, a Hubble-nél már sokkal pontosabb James Webb űrteleszkóp megerősítette a felfedezést. A szakemberek szerint ennél fogva a világegyetemről alkotott eddigi elképzeléseink nagyon tévesek lehetnek, így rövid időn belül minden ismeretünk megváltozhat.
A mérési hibák negligálásával marad az a valós és izgalmas lehetőség, hogy félreértettük az univerzumot
– fogalmazott Adam Riess, a tanulmány vezető szerzője, aki további 1000 Cepheid-csillagot figyelt meg öt különálló galaxisban, a Földtől 130 millió fényévre. Ez tovább erősítette a Hubble-állandóval kapcsolatos megállapításaikat. „Most már átfogtuk a Hubble-féle megfigyelések teljes tartományát, és nagyon nagy biztonsággal kizárhatjuk, hogy a Hubble-feszültség oka mérési hiba lenne. A Webb és a Hubble kombinálásával mindkét világból a legjobbat kapjuk. Úgy találjuk, hogy a Hubble-mérések megbízhatóak maradnak, ahogy egyre messzebbre jutunk a kozmikus távolságok létráján.”
(LADBible)
(Borítókép: Univerzum. Illusztráció: Getty Images)