Kiderült, hogy ki képviselheti hazánkat Mexikóban.

Szombat este immár 73. alkalommal rendezték meg a Miss Universe Hungary döntőjét, ezúttal a Budapesti Operettszínházban, ahol kiderült, ki viselheti az ország legszebb nőjének járó koronát. A több mint hatszáz jelentkező közül a budapesti elődöntő során a legszebb 12 hölgyet választották ki, akik Villányban egy egyhetes tábor után szombat este mérettették meg magukat a szakmai zsűri előtt, hogy közülük valaki elnyerje a Miss Universe Hungary 2024 címet.

A tizenkét döntősből végül egy gyógyszerészt tartottak a legszebbnek az ítészek:

a szombathelyi Kenéz Nóra nyerte meg a versenyt. 

„Az egyetemi évek alatt és korábban sem foglalkoztam modellkedéssel, a gyógyszerészi munka mellett viszont úgy éreztem, hogy hiányzik valami. A személyiségemnek szüksége volt arra, hogy kiéljem a kreatív energiáimat is, így találtam rá a modellkedésre”  – nyilatkozta Kenéz a Vaol.hu-nak.

 „Azért jelentkeztem a szépségversenyre, mert elegem lett abból, hogy nem látok olyan lányokat ezeken a versenyeken, akik dolgosak, tanultak, akiknek végzettségük és szakmájuk van, és úgy gondolom, sok fiatalnak mintát jelentenek egy ilyen verseny résztvevői. Azt akarnám, hogy egy olyan lány legyen a minta nekik, aki továbbtanult, intelligens, és értékei vannak, ez volt a fő indíttatásom” – fejtette ki a győztes. 

Kenéz a győzelmének hála Mexikóban képviseli majd Magyarországot a nemzetközi Miss Universe szépségversenyen. 

„Még fel sem fogtam rendesen, úgy gondolom ez holnapra fog beütni amikor realizálom, hogy milyen rövid időm van felkészülni a világversenyre. Abszolút becsülettel fogok készülni mentálisan, lelkileg, fizikálisan és méltó képpen fogom képviselni Magyarországot” – mondta a verseny után Kenéz. 

(Borítókép: Kenéz Nóra. Fotó: Career Brand Managment)