Saját temetését szervezi egy kétgyerekes édesanya, aki vállfájással ment kórházba. Az orvosok a diagnózis felállítása után mindössze három hónapot adtak neki.

Elképzelhetetlen fájdalmat érezhet egy amerikai család: a mindössze 33 éves Erika Diarte-Carr, aki két kisgyerek anyja halálos diagnózist kapott, miután két évvel ezelőtt vállfájás miatt jelentkezett egy kórház sürgősségi osztályán.

Miután az orvosok megvizsgálták, kiderült, hogy a kissejtes tüdőrák egy nagyon agresszív formájában szenved, valamint több daganat is van a testében.

A szörnyű diagnózist az édesanya sokáig titkolta az emberek elől, valamint a három évig tartó kezelések során az ötéves kislánya, Ailiyah és hétéves kisfia, Jeremiah miatt próbált erős maradni. Amikor aztán az állapota javulni kezdett, abbahagyhatta a kezelést, hogy megnézze, hogyan boldogul, csakhogy idén januárban egy ritka hormonális rendellenesség, az úgynevezett Cushing-szindróma alakult ki nála, amely akkor következik be, ha a szervezet túl sok kortizolnak van kitéve. Ennek hatására gyorsan hízott, a teste feldagadt, az izmai és a csontjai leépültek. Végül a fájdalmai olyan erőssé váltak, hogy a munkáját is abba kellett hagynia és az állapotát sem tudta titkolni tovább.

„Nem tudom, mit mondjak. Szégyelltem és kínosan éreztem magam, nem akartam, hogy az emberek megtudják az igazságot. Titokban tartottam, ameddig csak tudtam, de a fizikai hatások kezdik átvenni az irányítást, és nem tudom tovább titkolni" – nyilatkozta az édesanya. Bár    ú   gy volt, hogy ebben a hónapban újrakezdik a kezelését, ő úgy döntött, lemond róla, hogy a hátralévő idejét a gyerekeivel tölthesse. Ugyanezen a napon közölték vele, hogy mennyi ideje van még hátra.

„Sajnos nem a legjobb híreket kaptam. A prognózisom miatt úgy döntöttem, hogy abbahagyom a kezeléseket, mivel azok már nem segítenek. Három hónapot jósoltak nekem, amit a gyermekeimmel és a szeretteimmel tölthetek. Három hónapot, hogy a legjobbat hozzam ki abból az időből, ami még hátravan. Ez alatt az idő alatt meg kell győződnöm arról, hogy a gyerekeim jól lesznek, ha már nem leszek.

Most szembesülök a legnehezebb dologgal, hogy meg kell terveznem a saját temetésemet.

[...] Soha nem voltam jó abban, hogy segítséget kérjek vagy elfogadjam azt, de sajnos eljutottam egy olyan pontra, ahol ez már nem opció a számomra, mivel már hónapok óta nem tudok dolgozni, nincsenek megtakarításaim, és életbiztosításom sincs ilyen helyzetre. Utánanéztem a kiadásoknak, és körülbelül 5000 dollárt (1,7 millió forintot) kell összegyűjtenem, hogy a temetési költségeket biztosítsam, plusz szeretnék valamit hátrahagyni a gyerekeimnek” – írta az adományozási profilján Erika Diarte-Carr.

(LADBible)

(Borítókép: Lesújtó diagnózis kap egy beteg. Illusztráció: Getty Images)