Az egykori kanadai olimpikon, Ryan Weddinggel szemben nagyon komoly vádakat fogalmaztak meg.

A most 43 éves Ryan Wedding a 2002-es téli olimpián szerepelt, és a parallel giant slalom versenyszámban a 24. helyen végzett snowboard-ban. 

A volt olimpiai sportoló jelenleg Mexikóban tartózkodik, ahol vád alá helyezték. A vád szerint egy nagy nemzetközi drogkereskedő szervezetet irányított, amely hatalmas mennyiségű kokaint szállított, és állítólag bérgyilkosokat bérelt fel több ember meggyilkolására.

„Bárkit, aki az útjukba került, erőszakkal támadtak. Beleértve a gyilkosságot is. Wedding állítólag 13 éven át Mexikóból irányította a milliárdos üzletet” – mondta Estrada államügyész, majd hozzátette: a szervezet a becslések szerint évente körülbelül 60 tonna kokaint szállított.

Egy időben a csoport Los Angeles környékét használta a művelet központjaként. A feltételezések szerint  teherautókkal szállították a kokainszállítmányokat a kolumbiai drogkonyhákból a Los Angeles-i rejtekhelyekre, majd a kokaint főleg Kanadába, de az Egyesült Államok keleti partvidékére is szállították. Wedding és mások valószínűleg ezzel dollármilliárdokat kerestek, amelyeket Estrada szerint kriptopénz formájában mozgattak. 

A bűnüldöző szervek több mint egy tonna kokaint, három lőfegyvert, több tucat lőszert, 255 400 dollárnyi amerikai valutát és több mint 3,2 millió dollárnyi kriptopénzt foglaltak le az úgynevezett Wedding Drug Trafficking Organization (Wedding drogkereskedő szervezet) elleni nyomozás részeként – közölte az igazságügyi minisztérium. Magát a fővádlottat egyelőre nem találtak meg, ezért

Wedding jelenleg szökevénynek számít, és az FBI (Szövetségi Nyomozóiroda) 50 ezer dollárig terjedő jutalmat ajánl fel a letartóztatásához vezető bármilyen információért

(Origo)

(Borítókép: FBI-ügynök. Fotó: South_agency/Getty)