Nemsokára újra ítéletet hirdetnek a Menendez-testvérek gyilkossági ügyében, az új, mellettük szóló bizonyítékok fényében pedig elképzelhető, hogy azonnali hatállyal feltételes szabadlábra helyezik őket.

Világszerte összefogtak civilek a Menendez-testvérek támogatására, miután szimpatizálni kezdtek velük a nevükhöz köthető 1989-es szülőgyilkosságot feldolgozó Netflix-sorozat miatt. A fivérek mellé állt többek között Kim Kardashian, aki szerint a 35 éve lecsukott férfiak szabadságot érdemelnének, ugyanis önvédelemből, bántalmazó szülők ellen cselekedtek.

A testvérek annak idején a tárgyalásukkor is ezzel érveltek, ám a benyújtott bizonyítékok nagy részét akkor nem vették figyelembe, és '96-ban feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélküli életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték őket. Az otthoni, testi, lelki és szexuális bántalmazásról szóló bizonyítékokat ugyanakkor nemsokára felülvizsgálják – derült ki még a hónap elején. Akkor George Gascón Los Angeles megyei kerületi ügyész azt mondta, „erkölcsi és etikai kötelességük felülvizsgálni, amit eléjük tárnak”. 

A bizonyítékok között szerepel egy 1988-as levél, amelyet Erik Menendez az unokatestvérének írt, és amely állítólag az apja általi bántalmazásra utal.

Bár Gascón a hónap elején még úgy nyilatkozott, hogy ezek az információk nincsenek megerősítve, október 25-én este egy sajtótájékoztatón közölte, hogy a testvérek ügyében új ítéletet hirdet a bíróság.

„Úgy vélem, a testvérek óriási diszfunkciónak és molesztálásnak voltak kitéve az otthonukban. A gyilkosságra ugyan nincs mentség, de azt hiszem, megfizették az adósságukat a társadalomnak.

Amennyiben a bíró jóváhagyja az ajánlást, a testvérek az eddig letöltött idejük miatt azonnal feltételesen szabadlábra helyezhetők"

– fogalmazott George Gascón, hozzátéve: arra törekednek, hogy az eredeti, a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét megtagadó ítéletet úgy változtassák meg, hogy lehetővé váljon a feltételes szabadon bocsátás. Az ügyész azt is elmondta, hogy megkapták a korábban említett levél másolatát, aminek kapcsán fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a szexuális zaklatás áldozatainak gyakran nem hisznek.

„Gyakran kulturális okokból nem hiszünk a szexuális erőszak áldozatainak. A szexuális visszaélésekkel és szexuális támadásokkal kapcsolatos saját implicit és néha explicit előítéleteink gyakran súlyos igazságtalanságokhoz vezetnek a közösségünkben” – zárta sorait a Los Angeles megyei kerületi ügyész.

(LADBible)

(Borítókép: Menendez-testvérek. Fotó: Getty Images)