Egy nárcisztikus szociopataként diagnosztizált fiatal nő megosztotta, milyen furcsa, mások számára kifejezetten negatív dolgok okoznak neki örömet.

A közösségi médiában Delta néven ismert, diagnosztizált nárcisztikus szociapata lány rendszeresen oszt meg tartalmakat követőivel, amiből megismerhetik a küzdelmeit, és segítséget nyújt abban is, hogyan tudjuk megvédeni magunkat a hozzá hasonlóktól.

A nárcisztikusok általában képtelenek olyan érzésekre, mint az empátia, a bűntudat, manipulatívak, és úgy vélik, bármit jogukban áll megtenni. Delta ennek kapcsán beszélt videójában arról, hogy őt olyan érzelmek és viselkedés teszi boldoggá, ami normális emberekből elutasítást és viszolygást váltanak ki.

„A legtöbb érzésem is elég tompa – magyarázza a lány. „Azt hiszem, ezért élvezem az olyan érzelmeket, mint amikor tele vagyok gyűlölettel és haraggal, mert ezek intenzívek, valóságosnak érzem őket."

Hozzátette, hogy szerinte a düh és a gyűlölet ad neki ösztönzést ahhoz, hogy egy olyan világban életben maradjon, amiből szinte semmit nem érez. Ezért szeret gyűlölködni, konfrontálódni, belekötni másokba, mert csak ez szabadít fel benne adrenalint.

@dammitdelta I never thought the emotional blunting caused much issue for me, but I’m beginning to realize that’s not true. I’m just unaware. #antisocialpersonalitydisorder #narcissisticpersonalitydisorder #narcissisticsociopath #aspd #antisocial #sociopath #npd #narctok #psychology #mentalhealth #mentalhealthmatters ♬ original sound - DELT∆

Delta antiszociális személyiségzavarban szenved, ami lelkiismeret-furdalás nélküli, káros viselkedést okoz. Ezek az emberek kielégülést nyernek mások kihasználásából, kegyetlenek, és a bűntudat hiánya miatt nem okoz nekik problémát mások bántalmazása. „Az állapotom blokkolja és tompítja az érzelmeim nagy részét, ezért számomra a vágy és a boldogság csak egy üresség" – mondja. „Nekem csak a gyűlölet és a düh esik jól."

(Daily Mail)

(Borítókép: mentális zavarban szenvedő nő. Illusztráció: Getty Images)