Divat, sÅ‘t bevett gyakorlat volt két évszázadon keresztül a férfiak kasztrálása. A 16. és a 18. század között a fiúk heréjét általában 7-9 éves korukban távolÃtották el, ha operaénekesi karriert szántak nekik. A beavatkozást orvos vagy borbély végezte, de az is elÅ‘fordult, hogy pénz hÃján házilag oldották meg a szülÅ‘k.
Forró vizes fürdÅ‘be ültették a gyerekeket, mielÅ‘tt a spermavezetéküket elkötötték vagy levágták az egész herezacskójukat. Hogy kevésbé fájjon a műtét, ópiummal kábÃtották el Å‘ket, vagy annak hiányában a nyaki ütÅ‘erüket szorÃtották el, hogy eszméletüket veszÃtsék.
Mivel a beavatkozás veszélyes volt, sok fiú az áldozatául esett. Akin azonban sikeresen elvégezték, annak a szervezetében tesztoszteronhiány alakult ki, Ãgy a hangjuk magasabb, szinte gyermekies vagy nÅ‘ies maradt, a hangképzÅ‘ apparátus erÅ‘södésével annak terjedelme, ereje és mozgékonysága fokozódott, a tüdÅ‘kapacitásuk megnÅ‘tt. A fiúk aztán szigorú oktatásban részesültek, szinte csak tanulással és gyakorlással töltötték a napjaikat. Az opera szÃnpadára végül a legtehetségesebbek kerültek.
Az olaszul castratiként vagy spanyolul castratóként emlegetett férfiak óriási hÃrnévnek és rajongótábornak örvendtek, a nÅ‘k és a férfiak egyaránt imádták, és telhetetlen szeretÅ‘knek tartották Å‘ket.
Számos hölgy ajándékokkal halmozta el a férfi operaénekeseket, és elÅ‘szeretettel folytattak velük viszonyt. Az a hÃr terjedt róluk, hogy telhetetlen szeretÅ‘k, mert a kasztrálás megnövelte a szexuális igényeiket, sÅ‘t a teljesÃtményüket is. Egy olyan történet is elterjedt, hogy 1766-ban egy Tenducci nevű kasztrált énekes megszöktetett egy 15 éves lányt, amiért végül börtönbe zárták.
Bár a házasságot a vallás tiltotta nekik, mindkét nem számára kedvelt partnereknek számÃtottak. A 18. század végén, illetve a 19. század elején azonban háttérbe kerültek, megjelentek a nÅ‘i szopránok, Ãgy már nem volt szükség arra, hogy férfiak énekeljék ki a nÅ‘i hangokat.
(Femina)
(BorÃtókép: Egy sliccéhez nyúló férfi. Illusztráció: Getty Images)