Nem mindegy, hogy milyen ruhában utazunk, ha repülőgépre szállunk – derült ki egy légiutas-kísérő vallomásából. A Texasból származó Cher Killough elmondta, hogyha elejét szeretnénk venni a minket fogadó személyzet téves előítéleteinek, akkor kétszer is gondoljuk meg, hogy felveszünk-e bizonyos öltözéket.
Mint azt a stewardess egy TikTok-videóban elárulta, a kollégáival általában minden alkalommal végigmérik a felszálló utasokat, a viseletükből pedig sokféle információt leszűrnek – legalábbis próbálnak. Többek között elárulta, hogy az olyan nőknek az ujján, akik leggingsben és divatos neoprén felsőben szállnak fel a gépre, egyből egy méretes drágakövet keresnek az ujján.
„Hölgyeim, ha szinglik vagytok, szerezzetek be egy ilyet, mert esküszöm, azoknak a lányoknak akik ilyen ruhákat hordanak, mindig egy hatalmas kő van az ujjukon!” – mutatott rá Killough egy ilyen divatos varrású neoprén felső képére, amelynek darabja 40-50 ezer forint között mozog.
Ha egy hölgy egy lenge, nyári ruhácskában és szandálban érkezik, azt az illetőt maguk között csak „organikus anyukának” titulálják a stewardessek, Killough ugyanis rámutatott, hogy ilyen öltözéket többnyire gyerekes nők viselnek, akiknek a táskájukban mindig van valamilyen bio rágcsálnivaló.
@cherdallas Replying to @Karen Gulick #greenscreen okay heres some ladies looks haha #flightattendantlife #falife✈️ #flying #flights #flightattendants #traveloutfit #aviationdaily #falifestyle✈️ #flightreacts #flightattendant #stewardess #flight #travel ♬ original sound - 🦆
Felhívta a figyelmet a toppal viselt hosszú, lenge nadrágokra is, amelyek azért nem előnyösek a repülőgépeken, mert több mint biztos, hogy a mosdó használatakor a piszkos padlón landolnak , az út további részét pedig pisitől bűzös ruhában kell végigülniük a viselőjüknek. Az extrán rövid nacikat sem javasolta senkinek, rámutatva, hogy az üléseken több alkalommal cserélnek pelust a kisbabájukon az édesanyák, a ritkán takarított, koszos üléshuzatokkal pedig célszerű a lehető legkisebb felületen közvetlenül érintkezni. Cher Killough továbbá azokról a nőkről is elárulta az előítéleteiket, akik széles szárú melegítőnadrágot hordanak.
Az ilyen nadrágokhoz mindig jár egy Louis Vuitton Neverfull vagy egy Goyard táska. Ha ilyeneket viselsz, te nagyon is 'az' a lány vagy
– fogalmazott a légiutas-kísérő, majd zárásul a bokánál összerántott melegítőnacikra tért ki, rámutatva, hogy az ezt viselőknek lényegében csak a kényelem számít, ami rendjén is van.
(LADBible)
(Borítókép: Légiutas-kísérő. Illusztráció: Getty Images)