Újabb betegség sújtja a brit királyi családot. Ezúttal Károly király szerelmét, Kamilla királynét támadta meg egy súlyos kórság, amelyből már hosszú ideje lábadozik.

Megpróbáltatásokkal teli évet tudhat nemsokára maga mögött a brit királyi család, ugyanis idén III. Károly királyt, valamint a menyét, Katalin hercegnét is rákos megbetegedéssel diagnosztizálták. Ma már szerencsére mindketten jobban vannak, ám nemrég a família egy újabb tagja esett ágynak, méghozzá nem más, mint az uralkodó szerelme, Kamilla királyné.

A palota bejelentése szerint a királyné valamilyen mellkasi fertőzéssel küzd, ami miatt kénytelen kihagyni a protokoll szerint számára előírt hivatalos eseményeket.

Nem csoda, hogy az év végére Kamillát is levette egy betegség a lábáról, hiszen év közben számos eseményen helyettesítette a férjét, vagy éppen Katalin hercegnét. Feltehetően már gyenge immunrendszerrel utazott el az ausztráliai és szamoai körútjára, amelyről visszatérve szinte azonnal ágynak esett a múlt hónapban. A titokzatos betegség mellékhatásaitól máig szenved a 77 éves királyné, így az orvosok egyelőre nem engedik neki, hogy megjelenjen az előírt eseményeken. Ennél fogva korábban kénytelen volt lemondani az olimpia és paralimpiai sportolóknak adott, november 7-i Buckingham-palotai fogadást, valamint a katari emír látogatása kapcsán rendezett eseményekből is többet ki kell hagynia. Csupán egy közös fotózáson, valamint egy rövid ebéden vehet részt.

„Őfelsége programját kénytelenek voltunk módosítani a betegsége miatt. Csak a kihagyhatatlan protokoll programokon lesz ott, és csupán minimális ideig. [...] Elnézést kér mindazoktól, akiknek emiatt kellemetlenséget vagy csalódást okozhat” – közölte szűkszavúan a palota.

A The Sun riportja szerint a királyi családot ért egészségügyi csapások miatt a szokottnál is jobban aggódnak a britek, hiszen nem sok információt osztanak meg velük. Abban bíznak, hogy a sandringhami karácsonyi partin már várhatóan mindenki egészségesen lesz jelen.

(Blikk)

(Borítókép: Károly király. Fotó: Getty Images)