A The Great World Race hivatalos tájékoztatása szerint az úgynevezett Nagy Világverseny keretében a résztvevők egyetlen hét alatt hét maratont teljesítenek, mindegyiket más-más kontinensen. Az esemény az Antarktiszon, a Wolf’s Fang kifutópályán veszi kezdetét, ahol a versenyzőknek a dermesztő hideggel és szélsőséges időjárási viszonyokkal is meg kell küzdeniük. Ezután a mezőny Cape Town-ba (Dél-Afrika), majd Perth-be (Ausztrália), Isztambulba (Törökország) és Cartagenába (Kolumbia) utazik, míg végül a záró futamot Miamiban, az Egyesült Államokban rendezik meg.
Őrültnek gondolták a 71 éves férfit
A texasi Mike Rogerst sokan őrültnek tartották, amikor 71 évesen elhatározta, hogy részt vesz a Nagy Világversenyen, de bebizonyította, hogy sosem késő nagy célokat kitűzni, miután sikeresen teljesítette mind a hét maratont. Rogers elismerte, hogy a megpróbáltatások nyomot hagytak rajta: a versenyek alatt több vízhólyaggal és fekete körömmel kellett megküzdenie. Ennek ellenére nagyszerűen érzi magát, és boldogan gondol majd vissza a versenyre.
Különösen emlékezetes számára az az éjszakai futás, amelyet fagyos esőben, éjfélkor kellett teljesítenie.
„Elképesztő érzés volt érezni a közösség szeretetét és hallani az imáikat. Ezek segítettek átvészelni a legnehezebb pillanatokat” – nyilatkozta Rogers, akit felesége mindvégig támogatott.
A futás nemcsak lelki, hanem testi szempontból is megváltoztatta az életét. A rendszeres mozgásnak köszönhetően sikerült visszafordítania a prediabéteszt, valamint javítania vérnyomását és asztmáját.
Amíg futok, egyszerűen remekül érzem magam
– zárta szavait.
A 71 éves férfi mindössze 55 ember közé tartozott, akik befejezték a többkontinensnyi maratonokat, és összesítettben a férfi félmaratoni mezőny negyedik helyén végzett, összesen 26 óra 46 perc 7 másodperces idővel.
(People)
(Borítókép: Egy idős férfi futás közben. Illusztráció: tomazl/Getty)