Durva esetre hívta fel a figyelmet egy interjúban egy gyászoló fivér, akinek a 15 éves nővére másodpercekkel azután halt meg, hogy megevett egy bolti szendvicset.

Megdöbbentő eset történt egy Nizzába tartó járaton nyolc évvel ezelőtt. Egy akkor 15 éves lány, Natasha Ednan-Laperouse vásárolt egy articsókás, olívás, tapenádos szendvicset a londoni Heathrow repülőtéren, majd másodpercekkel azután, hogy a repülőgépen ülve beleevett, holtan esett össze. Az öccse, Alex Ednan-Laperouse, aki akkor 13 éves volt, nemrég fontos üzenetet fogalmazott meg egy, a The Times-nak adott interjúban.

Mint azt elárulta, a nővére világ életében szezámallergiában szenvedett, a repülőn pedig anafilaxiás rohamot kapott, mivel a szendvics szezámot tartalmazott. A rohamba másodperceken belül belehalt.

Alexet az édesapja hívta telefonon, aki a történtekkor a lánya mellett volt. Natashának akkor már csak pillanatai voltak hátra.

„Emlékszem, hogy nagyon kevés időm volt, és azt mondtam, »Szeretlek, Tash. Csodálatos testvér voltál, nagyon köszönök mindent«. A telefonbeszélgetés ekkor véget ért, én pedig felrohantam az emeletre, és csak sírtam. Órákig sírtam” – elevenítette fel az emléket a most 21 éves fiatal férfi. Elmondta továbbá, hogy a nővére utolsó szavai az apjához szóltak, akitől segítséget várt. A férfinak megszakadt a szíve.

A fiatal lány halála miatt senkit sem vontak felelősségre, az akkori jogszabályok ugyanis nem írták elő, hogy a helyben készült élelmiszereken fel kell tüntetni az allergénekre vonatkozó információkat. A lány ennél fogva nem tudta, hogy a szendvicse szezámot tartalmaz. Feltehetőleg az eladótól megkérdezte, ám ő vagy könnyelműen mondhatott nemet, vagy nem tudott információt adni.

Alex Ednan-Laperouse jelenleg egyetemi hallgató és azt tervezi, hogy az emberi jogi szakmában helyezkedik el, hogy elejét vegye a nővérével történtekhez hasonló eseteknek, vagy igazságot szolgáltasson hasonló ügyekben. A nemrég közzétett videójában arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberek nagyon sokszor könnyelműen beszélnek a különböző allergiákról, elbagatellizálva azok jelentőségét. Felelevenítette, hogy ezen a témán egyszer az orra előtt nevetgéltek az emberek, miközben ő pontosan tudta, hogy milyen tragédiához vezethet egy allergiás roham. Rámutatott arra is, hogy sokan az emberek hanyag és ítélkező hozzáállása miatt nem mernek beszélni az allergiájukról vagy érzékenységükről, mert attól félnek, hogy túl válogatósnak tartják őket, vagy azt hiszik, hogy csak divatból nem esznek meg bizonyos ételeket.

„Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem! Azt vettem észre, hogy elég sokan félnek elmondani az allergiájukat, mert nem akarják bosszantani az embereket. Néha zavarban vannak, mert azt sem akarják, hogy az emberek finnyásnak tartsák őket. Én ellenben azt mondom, hogy minden esetben beszélni kell erről, mert ez akár élet-halál kérdése is lehet. Ez nem csak egy életmódbeli döntés. Szomorú példa erre, ami Tash-sel történt” – mutatott rá.

Natasha Ednan-Laperouse december 16-án lett volna 24 éves. Az öccse elmondta, hogy ezen a napon a családjával minden évben megnézik a lány  egyik kedvenc musicaljét, mivel imádott énekelni és zenés előadásokat nézni a West Enden. Ilyenkor mindig felidézik az együtt töltött időt. A szülők egyébként sikeresen kampányoltak az eset után azért, hogy  az allergének feltüntetésére vonatkozó jogszabályokat frissítsék a döntéshozók.

(LADBible)

(Borítókép: Szendvicset fogyasztó nő. Illusztráció: Getty Images)