Julie McFadden, az interneten Julie nővérként ismert életvégi ápoló már számtalan családot látott, akiknek a nyers gyászuk közepette olyan kérdésekkel kell szembenézniük, amelyekre nem tudják a választ. Ezért van az, hogy a hozzátartozók legtöbbször azt bánják, hogy a tabutéma miatt nem beszélgettek a halál utáni időszakról még idejében a beteggel.
Mielőtt a hospice-ellátásban dolgozott volna, az ápolónő éveket töltött az intenzív osztályon, ahol más típusú, váratlan halálesetekkel is találkozott.
„Sok évet töltöttem az intenzív osztályon és a hospice-ban, ahol szinte naponta szembesültem a halállal, láttam, hogy mennyire fontos, hogy a családok minél előbb beszéljenek a halál előtti és utáni tennivalókról" – mondja McFadden. „Ezek a beszélgetések lehetnek nehezek és zűrösek, és lehet, hogy nem tökéletesek, ez mind rendben van. Már azzal, hogy felhozzuk a témát, tudatjuk a szeretteinkkel, hogy nyitottak vagyunk a beszélgetésre, amikor ők is.”
Az ápolónő megosztott pár jótanácsot is, hogyan lehet ez a fontos beszélgetés a lehető legjobb. Például felhívja a figyelmet arra, mennyire fontos a megfelelő hely és időpont kiválasztása. Emellett szerinte sokat lendíthet a dolgon, ha úgy közelítjük meg a témát, hogy a másik személy hasznosnak érezze magát, így együttműködőbb és őszintébb legyen a válaszaiban.
„Például ahelyett, hogy közvetlenül megkérdezné valaki az édesanyját a temetési preferenciáiról, mondhatja azt: Anya, tudnál nekem segíteni valamiben? Tudom, hogy jelenleg jól vagy, de szeretnék felkészülni bármilyen jövőbeli forgatókönyvre. Ha rendelkezem ezekkel a tervekkel, az segítene megérteni, hogyan tudnék a legjobban gondoskodni rólad."
Egy másik pozitív megközelítés, ha megosztja hozzátartozójával a saját életvégi terveit is, és ezzel kényelmesebbé teszi a saját kívánságainak megbeszélését.
(Mirror)
(Borítókép: hozzátartozó egy beteg kezét fogja. Illusztráció: Getty Images)