A fiatal nő már hónapok óta tiszta, de követőivel megosztja a legrosszabb pillanatait is. Mint például azt, hogy hogyan itta le magát úgy, hogy a férje észre sem vette.

Heather Richard alkoholfüggő, de már hatodik hónapja józan. A nő a TikTok csatornáján őszintén mesél függőségéről, és az alkohollal kapcsolatos problémákról. Egy videóban azt is bevallotta, hogyan próbálta átverni a férjét, hogy ne lássa, mennyit iszik.

Richard bemutatta, hogyan telt egy átlagos estéje, amikor hamarabb ért haza, mint a férje. Először is, a Life360 nyomkövető applikációval figyelte, mikor indul el a férfi a munkahelyéről, így tudta, hogy nagyjából mennyi ideje van.

Elővett egy aznap vásárolt vodkásüveget, majd azonnal le is hajtott belőle két dupla felest. Majd leült kicsit tévézni, de nagyjából 20 perc után már vágyakozott az újabb ital után, így megint bedobott kettőt. Vagyis hármat. Duplából.

Mivel ez már látványos hiány, ezért vízzel feltöltötte az üveget, és betette a mélyhűtőbe, jól elrejtve a zöldségek közé, hogy a férje soha ne tudja, mikor cseréli a régit újra.

@thesoberglowwithheather Loving an addict. How did I make it look like I drank less so my husband didnt know. #sober #overcomingaddiction #sobercuriouslifestyle #wedorecoverwecanrecover #healingsober #wedorecoverwecanrecover #sobercuriousjourney #sobertiktok #soberlifestyle ♬ original sound - Heather | Sobriety & Recovery

Miközben folyamatosan figyelte az alkalmazáson át a férje útját, elővett négy kis üveges bort, ezeket összeöntötte egy pohárba, amit gyorsan lehajtott, a kis üvegeket pedig a szemétbe rejtette, úgy, hogy ne lehessen kiszúrni. Elmosta a poharakat, a felespoharat el is törölte, és visszatette a szekrénybe. Mielőtt a férje hazaért, gyorsan felkapott egy adag szennyes ruhát, mintha végig a mosással foglalkozott volna.

Amikor a férje hazaért, és kipattintott egy sört, Richard is úgy tett, mint aki megkívánt egy italt (miközben már félrészeg volt) és kevert is magának egyet a vodkásüvegből. Megvárta hogy férje ne figyeljen, és még egy nagy adag plusz alkohollal felturbózta, hiszen fel volt vizezve... A videó végén hozzáteszi:

Szégyellem magam, de hát ezt tettem.

Egy interjúban Richard elmondta, hogy ezekkel a videókkal támogatni szeretné a sorstársait, hogy látva az ő legsötétebb pillanatait, ne érezzék magukat egyedül, és tudják, hogy a legmélyebbről is fel lehet állni.

(LadBible)

(Borítókép: nő alkoholt iszik. Illusztráció: Getty Images)