Bevásárló körúton volt, majd hazafelé tartott az autójában az alabamai Suzanne Manus, amikor a lábai közé tett elektromos cigarettája egyszer csak felrobbant. A nadrágja lángra kapott, neki pedig félre kellett állnia a sztrádán és kiszállni a kocsiból, hogy levegye magáról a ruhadarabot.
„Éppen a férjemmel beszéltem kihangosítva, amikor felrobbant a vape-em. A robbanást a férjem is hallotta, én pedig sikoltozni kezdtem és azt mondtam, hogy égek. Ezután minden elcsendesedett, a férjem közel egy percig azt hitte, meghaltam. Miután sikerült megállnom és levennem a nadrágomat, sírva hívtam vissza a férjemet” – emlékezett vissza Manus, aki az út szélén állva várta a mentőket. Az egyenruhások a dothani Flowers kórházba, onnan pedig a birminghami UAB kórház traumaközpontjába szállították.
Mire a mentőautóban voltam, az autóm már csak egy hatalmas tűzgolyó volt az út szélén.
A kétgyerekes édesanya kiterjedt égési sérüléseket szenvedett a belső combján, a nemi szerve felső részén és a fenekén. Hogy begyógyítsák a sebeit, két műtétet is végeztek rajta. Egy teljes hónapig lábadozott a kórházban, jelenleg pedig otthon, napi 4-5 alkalommal kenőcsökkel kell kezelnie a sérült területeket.
„Az első pár napban úgy éreztem, mintha még mindig lángolnék. Égett, hámlott a bőröm, a foszlányokat folyamatosan le kellett szedni és megtisztítani a területet. Nagyon közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem a lábam, de szerencsére ez nem történt meg. Amikor azonban az első műtét után ránéztem a lábamra, nem láttam, hogyan lehetne jobb. Annyira rosszul nézett ki, úgy tűnt, mintha egy zombi támadott volna meg. A belső combjaim is megégtek, a sérült terület egészen a fenekem feléig felért, valamint az intim területem egy kisebb része is érintett volt. Azt hittem, egy életre megmaradnak a hegek, nem tudtam, mire számíthatok a következő műtét után” – mesélte Suzanne Manus, akinek a segítésére a barátnője egy támogatói oldalt is létrehozott.
(LADBible)
(Borítókép: Egy e-cigit használó nő. Illusztráció: Getty Images)