Sokan hallottak már Ivan Petrovics Pavlov híres kutyakísérletéről, amelynek során az orosz fiziológus arra kondicionálta az állatokat, hogy csengőszó hatására ételt kapnak. Egy idő után, amikor a csengő megszólalt, az ebek akkor is nyáladzani kezdtek, ha a táljuk üres maradt. A tudósokban idővel felvetődött a kérdés, hogy mi történne, ha hasonló módszereket embereken alkalmaznának. Végül egy 20. századi pszichológiai kísérlet során egy kilenc hónapos csecsemőn végeztek teszteket.
John B. Watson pszichológus 1919-ben a „Kis Albert-kísérlettel” azt akarta bizonyítani, hogy az emberek is kondicionálhatók bizonyos érzelmekre, például a félelemre. Ehhez egy ártalmatlan fehér patkány és egy váratlan hangos zaj kombinációját használta. Egy végzős hallgatójával, Rosalie Raynerrel közösen egy sor különböző állattal ismertette meg a kisfiút, többek között egy nyúllal, egy majommal, egy fehér patkánnyal, valamint ezeken az élőlényeken kívül egy égő újságpapírral is. A kísérlet során megfigyeltél Albert reakcióit. Mivel a gyermek korábban sosem találkozott ezekkel az állatokkal, sem égő újságpapírral, így kezdetben nem mutatott félelmet irántuk. Watson aztán csavart egyet a dolgokon, és a legközelebbi alkalomma, amikor a patkányt Albert elé tette, megütött egy fémcsövet egy kalapáccsal, hogy éles és kellemetlen hangot keltsen. A hang hatására a kisfiú azonnal sírva fakadt.
A pszichológus többször megismételte a folyamatot, mígnem Albert már önmagában a patkány látványára is sírni kezdett – a félelem mélyen rögzült benne.
Évekkel a kísérlet lezárása után más kutatók mindent megtettek, hogy felkutassák a kisfiút és kiderítsék, mi lett a sorsa. Hall Beck, egy, az észak-karolinai Boone-ban, az Appalachian Állami Egyetemen dolgozó kutató Watson iratai alapján kezdett nyomozásba, amelynek során kiderítette, hogy Albert B. anyja egy ápolónő volt, aki a marylandi Baltimore-ban, a Johns Hopkins Egyetemi Kórházban dolgozott, ahol a hírhedt kíséreltet is végezték.
Éveken át tartó kutatás és egy alapos arcelemzés után Beck 2009-ben arra a következtetésre jutott, hogy a kis Albert valójában egy Arvilla nevű kórházi dolgozó Douglas Merritte nevű fia lehetett, miután a születési dátuma is megegyezett a Watson kísérletében részt vevő fiú születési adataival. A felfedezés tragikus fordulata az volt, hogy a Merritte-fiú hatévesen úgynevezett hidrocephalusban, vagyis agyi vízfejűségben meghalt, a betegsége pedig még a halála előtti időkben vaksághoz is vezetett.
Néhány pszichológus, köztük Russ Powell, a kanadai Alberta állambeli MacEwan Egyetem munkatársa nem volt teljesen meggyőződve Beck kutatási eredményeiről. A kollégáival együtt ő is megpróbálta kinyomozni, ki lehetett valójában a kis Albert, mígnem arra jutottak, hogy egy Pearl Barger nevű nő is a Johns Hopkins Egyetemi Kórházban szült, és a gyereke, akit William Albert Bargernek neveztek, nemcsak hogy ugyanazon a napon született mint Albert B., hanem a neve is hasonló volt. Powell és csapata azt állította, hogy jelentős egyezéseket találtak, sőt a fiú története is sokkal pozitívabban alakult. Barger unokahúgának az elmondása szerint a fiú hosszú és boldog életet élt, egészen 2007-es haláláig. A nő azt is hozzátette, hogy bár a kuzinja sosem hallott a kísérletről, érdekes módon egész életében idegenkedett az állatoktól.
(LADBible)
(Borítókép: Kisbaba, akin kísérletet végeznek. Illusztráció: Getty Images)