Repülőgépek fedélzetén dolgozott, egy alkalommal pedig majdnem meghalt az amerikai John Bridges, akit berántott az egyik gép hajtóműve. A férfi mindössze 21 éves volt, amikor a USS Theodore Roosevelt fedélzetén egy A-6E szívócsövébe került.

Hihetetlen módon élt túl egy brutális balesetet John Bridges, aki az Amerikai Haditengerészet USS Theodore Roosevelt nevű repülőgép-hordozóján dolgozott a '90-es években. Huszonegy éves volt, amikor a fedélzeten túl közel dolgozott egy A-6E sugárhajtóműjéhez, mire az váratlanul beszippantotta őt. Nagyjából három teljes percig rekedt a sugárhajtóműben anélkül, hogy komolyabb baja esett volna.

Az életét az egyik kollégájának köszönhette, aki a balesetet látva azonnal szólt a pilótának, hogy állítsa le a motort. A nagy robbanás után lehetetlen volt elképzelni, hogy Bridges túlélte azt, ő azonban megúszta egy kulcscsonttöréssel, egy dobhártyaszakadással, illetve néhány vágással és horzsolással. A helyszínről a saját két lábán sikerült elsétálnia.

„Ami lehetővé tette számára a túlélést, az az A-6 hajtómű (a J-52-es) kialakítása volt. Van benne egy hosszú, kiálló kúp, amely a ventilátorok első szakasza elé nyúlik. Amikor a hajtómű beszippantotta Bridges-szet, a kara a feje fölé nyúlt, ami miatt a teste beékelődött a kúp és a szívócső belső fala közé” – magyarázta később Daniel P Streckfuss, aki Bridges-szel együtt dolgozott akkoriban. Hozzátette: a motor szerencsére a kollégája sisakját és kabátját szívta be először, ami arra késztette a pilótát, hogy elvágja a gázt. A balesetet követően Bridges hosszabb szabadságra ment.

A történtekről készült felvételt állítólag a légierő biztonsági oktatása során még ma is használják, példaként arra, hogy hasonló helyzetben mit kell tenni.

(LADBible)

(Borítókép: Egy repülőgép motorja. Illusztráció: Getty Images)