Eltörölné az óraátállítást az Európai Unió – közölték még 2019-ben, amikor is felszólították a tagállamokat, döntsenek arról, hogy a téli vagy a nyári időszámítást kívánják-e megtartani. A berobbanó koronavírus-járvány, aztán az orosz-ukrán háború kitörése miatt azonban más, sokkal égetőbb kérdések kerültek napirendre, és az elmúlt hat évben nem is foglalkoztak az óraátállítással. A téma azonban ismét felmerült, ezzel együtt pedig az is kiderült, hogy Magyarország merre húz.
Hogy hazánk a nyári vagy a téli időszámítás megtartását támogatja-e, arról a legutóbbi Kormányinfón beszélt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. Az Unióban ugyanakkor még tart a döntéshozatali folyamat, így az eddigi évekhez hasonlóan idén is várható, hogy március 30-án hajnali 2 órakor 3 órára kell előreállítani az órát.
Ha minden jól megy, ez aztán így is marad, Gulyás szerint ugyanis a kormány álláspontja szerint a nyári időszámítás jobb, mint a téli.
A magyarok többsége – egy korábbi felmérés szerint 46 százalék – szintén a nyári időszámítást részesíti előnyben, úgy ugyanis hosszabbak a nappalok, ami pozitívan hat a közérzetre és a szabadidős tevékenységekre. Az óraátállítás mihamarabbi eltörlése azért is lenne fontos, mert a hirtelen időeltolódás megzavarja a szervezet belső óráját, ami alvászavarokat, fáradtságot és koncentrációs problémákat eredményezhet. Kutatások szerint ilyenkor megnövekszik a szívrohamok, a stroke és az autóbalesetek száma is.
( Femcafé )
(Borítókép: Órát állít egy nő. Illusztráció: Getty Images)