A Botched egykori sztárja, Allegra Cole, aki mormon vallású családban nőtt fel, majd később teljesen szakított konzervatív neveltetésével, immár hivatalosan is elvált férjétől, Dyson Salleh-től. A pár több mint két évtizeden át együtt élt, öt közös gyermekük van, de végül a plasztikai műtétek és az OnlyFans-karrier teljesen tönkretette a kapcsolatukat.
Allegra közel 91,7 millió forintot költött testének átalakítására, hatalmas mellimplantátumokkal és fenéknagyobbító eljárásokkal. Ezzel párhuzamosan csatlakozott az OnlyFanshez, ahol a műtétjeiből épített hírnevével jelentős vagyonra tett szert.
Férje szerint teljesen megváltozott
A házasságuk azonban nem bírta ki ezt a változást. Dyson Salleh nyilvánosan is kritizálta Allegrát, mondván, hogy az átalakulása nem önmagáért, hanem mások elvárásai miatt történt.
Ha egész életedben mások kedvéért változol meg, egy idő után neheztelni kezdesz rájuk
– írta az Instagramon.
A férfi végül elhagyta közös otthonukat, és Virginiába költözött, hogy új életet kezdjen.
Allegra nem áll le – még több műtétet tervez
Miközben Dyson a válás után nyilvánosan bírálta exfeleségét, Allegra tovább építi online karrierjét. Bár az ötödik fenékinjekciója után nem tudta levenni a fehérneműjét, és ollóval kellett levágni róla a tangáját, már tervezi a hatodik fenékműtétet és az ötödik mellnagyobbítását.
Sokan azt hiszik, hogy csak a külsőmmel törődöm, de én ennél több vagyok
– mondta Allegra, aki 1,6 millió követővel büszkélkedhet Instagramon, és hatalmas összegeket keres az OnlyFansen.
(Borítókép: Allegra Cole. Fotó: Getty Images)