Megdöbbentő, mire használták a kutyákat az ókorban

Vadászathoz, házőrzéshez használták, ölebként kezelték, de a hadászatban is hasznát vették a kutyáknak az ókorban. Ezeken kívül azonban megdöbbentő, néha hihetetlenül sötét célokra is alkalmazták az ebeket.

Évezredek óta fontos szerepet játszanak az ember életében a kutyák, így már az ókorban is nagy hasznukat vették különböző területeken. A korabeli szövegemlékek szerint a görögök használták őket vadászathoz, a házi jószágok terelésére, különböző őrző-védő feladatokat bíztak rájuk, sőt a katonaság is hasznukat vette. Az időszámításunk előtti 4. században élt Aeneas Tacitus katonai író feljegyzései alapján a hadászati ebeket azért tartották, hogy elsőként észleljék az idegeneket a városok falain kívül. Arra ugyanakkor nincs utalás, hogy ezek a kutyák bármilyen katonai vagy harci képzést kaptak volna, csak a természetes ösztöneiket kamatoztatták.

A „haszonkutyákon” kívül azonban a mai időkhöz hasonlóan akkoriban is tartottak kizárólag társként funkcionáló kutyákat. Erre a célra főként a kisebb testű egyedeket választották, nagyon népszerű volt például a mai máltai selyemkutya egyik feltételezett őse. Hasonlóan ivartalanították is az ebeket, amelyeket nem tenyésztésre szántak.

A kutya hasonlóképpen nem szaladoz el urától, ha kiherélik, de jó őrző, jó vadászeb marad továbbra is

– írja a Kürosz nevelkedése című művében a kor egyik nagyra becsült írója, Xenophón.

A kutya és ember közötti bensőséges viszonyt a korabeli temetkezési szokások is alátámasztják. A feljegyzések szerint a gazda helyezte örök nyugalomra a szeretett állatot, sőt az is jellemző volt, hogy az ebet a már eltávozott gazda mellé temették.

Mindezzel szemben ugyanakkor egészen megdöbbentő, néha kifejezetten sötét célokra is tartottak kutyákat. Vallási rituálék során például áldozati állatként ajánlották fel azokat az isteneknek, illetve jövendölések során is áldoztak kutyát. A különféle megtisztulási szertartások alkalmával hol élő, hol felnégyelt kutyával dörzsölték át magukat a férfiak, míg ínség idején előfordult, hogy a feltehetően kóbor négylábúak váltak a fő táplálékforrássá.

Az orvoslásban is sajnálatos szerep jutott az ebeknek. Meddőség kezelésére bevált gyógyír volt az állatok kisütött zsírja, amit el kellett fogyasztani, de egy recept a gyógyfüvekkel kitömött, megsütött kölyökkutya méhszájhoz irányított füstjének tulajdonított gyógyító erőt. Az ölebek jobban jártak, azokat hasfájás esetén alkalmazták, a beteg hasán pihentetve őket.