Nem titok, hogy Szoboszlai Dominik a Liverpool FC labdarúgójaként elképesztő összegeket keres , ahogy az sem, hogy a magánéletében minden a legnagyobb rendben van. Alig pár hete vette ugyanis feleségül kedvesét , Buzsik Borkát, ráadásul még egy új taggal is bővült a családjuk . A magyar focista az Optus Sportnak az élete olyan részleteiről is mesélt , amelyekről csak keveset lehet hallani. Többek között elárulta, hogyan telnek a hétköznapjai, valamint mi foglalkoztatja őt nem sokkal az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság vége előtt, amikor első magyar futballistaként megnyerheti a bajnoki címet.
„Nagyon jól érzem magam Liverpoolban, de még nem nyertük meg a Premier League-et, két győzelemre vagyunk tőle” – kezdte a focista. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem gondolunk a bajnoki címre, de most még nem szabad. Egy nehéz meccs vár ránk idegenben a Leicester ellen, aztán a rá következőre fogunk összpontosítani” – idézte Szoboszlai szavait a Blikk.
A triplázás a cél
A sportolónak az aranyérem mellett nem titkolt célja az is, hogy együttesével jövőre triplázzon, vagyis megnyerjék a Bajnokok Ligáját, az Angol Kupát és a Premier League trófeát is. Ez korábban már sikerült egyik jó barátjának, egyben korábbi csapattársának, Erling Haaland norvég futballistának is.
„Repül az idő. Salzburgban egy évet töltöttünk el együtt, mindketten akkor mutatkoztunk be a Bajnokok Ligájában. A pályán kívül is nagyon jól megértettük egymást, most is tartjuk a kapcsolatot. Ő triplázott tavaly a Manchester Cityvel, nekem ez idén nem jön össze, de remélhetőleg a következő években majd igen” – fejtette ki Szoboszlai.
Nem értette, mit mondanak a csapattársai
Azt is elárulta, hogy amikor először Liverpoolba érkezett, akkor az egyik legnagyobb kihívás az volt a számára, hogy megértse a különböző nyelvjárásokat. Különösen nagy kihívást okozott neki egyik csapattársa, Trent Alexander-Arnold akcentusa.
„Amikor megérkeztem Liverpoolba, a nyelvjárást volt a legnehezebb megszoknom. Amikor ideköltöztem, egy szót sem értettem abból, amit beszéltek, főleg Trentét, az ő dialektusa az úgynevezett scouse-i. Még ma is kihívás, bár kezdek hozzászokni, és próbálom kitalálni, hogy mit mondhatnak” – mondta mosolyogva, majd azt is elárulta, hogy az egyiptomi támadót is nagyon kedveli. A Liverpool egyik edzés videóját elnézve ez nem véletlen, hiszen rengeteget nevetnek együtt.
Mohamed Szalah közel áll hozzám. Megértjük egymást a pályán és azon kívül is.
Szoboszlai Dominik arról is mesélt, hogy mekkora megtiszteltetés neki a magyar válogatott csapatkapitányi karszalagjának a viselése, és már azt is elismerésnek tekintené, ha egyszer bekerülne az év legszebb góljáért járó Puskás-díj jelöltjei közé.
(Borítókép: Szoboszlai Dominik. Fotó: Northfoto)